Hálás szívvel tapasztaltam, hogy celebszépségű és káprázatosan okos életem párja 818,- Ft, míg szerény személyem 1.325,- Ft nyugdíjemelésre ébredtünk.
Illetve, lófaszt, most kaptuk meg azt a kiegészítést, amit az illetékesek alultervezett (tervezett?) inflációszámítása miatt mi előlegeztünk meg a költségvetésnek.
Na, pontosan ennyi volt, amit "segítségként" kaptunk ezekben a vérzivataros időkben.
A vita érvek ütköztetése, sok esetben alkalmas arra, hogy a vitázó felek egymás tudomására hozzák azokat a tényeket, melyekről a másik félnek (bármilyen okból) nincs tudomása, vagy csak elfelejtette. Alkalmas lehet arra, hogy új információk birtokában bármelyik fél átértékelje saját álláspontját.
Barátaim, kollégáim körében a viták majdnem minden esetben előremutatók voltak, hiszen a cél azonos volt, nevezetesen az, hogy közösen érjünk el eredményeket. Az azokhoz vezető út volt többnyire kérdéses, ki így, ki úgy látta egyszerűbbnek, ésszerűbbnek.
A viták során képesek voltunk egyenként is az addigi tapasztalatainkat ismertetni, hiszen eltérő életútjaink során akár az adott kérdésekre is más- és más válaszokat kaphattunk.
Minden esetre a viták végére mindenki többet tudott meg a témákról, így megalapozottabb vélemények alakulhattak ki.
Persze, ez nem zárta ki, hogy ezután is különbözzenek az álláspontok, de a kontrasztok mindenképpen csökkentek.
Egy dolog azonban az ilyen szóváltásokban szinte sosem fordult elő: - a másik sommás besorolása. Ilyenek, mint
- Te hülye vagy - nem értesz hozzá - olyan vagy, mint... - ebbe ne szólj bele - stb.
Talán szerencsém volt, hogy igazán csak azokkal kerültem vitákba, akikkel kölcsönösen tiszteltük egymást. Ha ez hiányzott, akkor azok nem viták voltak, hanem öncélú veszekedések.
A veszekedéseknél az érvek elvesztik súlyukat, jelentőségüket. Ott nincs belátás, nincs mérlegelés, mindenképpen győzni kell, és nincs tiltott fegyver.
Ott már nagyobb szerepe van a megingathatatlan hitnek, az ellenfél ellenségnek számít, és elégtétel, ha az ellenség megalázó vereséget szenved.
Egy veszekedés végén azonban az, aki győztesnek érzi magát, nem biztos, hogy valóban az. Lehet, hogy a látszólag vesztes csupán rájött arra, hogy a másik nem vitaképes, hiszen a szóváltás során nem érveket vonultat fel, csupán hite dogmáit szajkózza túlkiabálva az érveket.
Ilyenkor az, aki az érvelés barátja, elhallgat, a kiabáló úgyse hallgatná meg. Ja, és levon bizonyos következtetéseket.
- Például azt, hogy felesleges túráztatnia magát, hiszen érvei el sem jutnak a másikig, a másik viszont nem is mond érvet, csupán sommás ítéletet hirdet, illetve a személyt skatulyázza. - Vagy akár azt is, hogy a környezet, amiben a szóváltás zajlik - egyetértően, de legalábbis cinkosan - hallgat.
Eszemben sem volt ezt a cikket megírni, hogy mégis megtettem, arra most rávilágítok.
Eddig kétszer kértem a DOKK_FAQ-ban moderációt.
Első alkalommal akkor, amikor Filip Tamás - Bátai Tibor naplójában - a Vörös Hadsereg Frakcióval (szélsőbaloldali, gyilkos terrorszervezet) hozott egy kalap alá, de előtte már voltam leninliú, vöröskatona, stb. is.
Emlékszem, ezt akkoriban valami olyasmivel vívtam ki, hogy felhívtam a figyelmet egy kormányhivatalnok súlyos tárgyi tévedésére. Olyanra, amit ha valaki komolyan vesz és betart, súlyosan veszélyeztetné saját egészségét, esetleg életét.
Ezt a moderálási kérelmemet az akkor még szerkesztő - és akkor is és most is résztulajdonos - Filip Tamás tette nyilvánossá, és külön diadalaként aposztrofálta. Más reakció sem szerkesztőktől, sem tulajdonosoktól nem jelent meg. Moderálás persze nem történt.
A második alkalom ma volt, amikor Bátai Tibor naplójának 855. bejegyzését (2020-11-10 00:27) kértem moderálni.
Moderáció most sem történt, kérelmem se lett nyilvános. Viszont kaptam egy tanácsot, hogy naplómban írja meg ezzel kapcsolatos gondolataimat.
Ez eredeti szándékommal ellentétes, hiszen nem vitatkozni akartam, ebben a környezetben vitára nincs esély, legfeljebb megkapnám aktuális besorolásomat, ellenérvekben már nem is reménykedem.
Arra ez a dolog mindenképpen alkalmas, tágulni láthatom a határokat, mi férhet még bele a Dokk-keretek közé?
A sommás nácizás, fasisztázás, buzizás, hazaárulózás stb. még elmegy? A Dokkon kívüli világban ezek már a köznapi használatban létjogosultságot nyertek, lassan kötőszójelleget öltenek. Különb-e vajon a Dokk - mint a szellemi elit remélt gyűjtőhelye - a kettészakított és fanatizált külvilágnál?
Ha az derül ki, hogy nem, akkor miért érdemes idejárni? Ha ugyanazt látom, mint kint, semmi csábító nem marad benne. Illetve, rosszabb a helyzet, mert egyébként a saját életemben nem kell kitennem magam az engem ellenségnek tekintőkkel való mindennapos érintkezésnek.
Nehezen szabadulok meg a Dokktól, mert évekig függő voltam tőle, és minden alkalommal felzaklatott, ha olyat láttam, ami - közös kincsünknek gondolt - létét veszélyeztette.
Mára már nem viselnek meg annyira a - szerintem - vállalhatatlan írások, inkább csak nézelődöm, mosolygok, ha tetszik valami, hümmögök, ha nem, de komolyabban nem reagálok már. Amiért annakidején idejöttem, már úgysincs.
Azért még néha reménykedem. Ennek adtam jelét moderálási kérelmemmel, de úgy látom, sok értelme nem volt.
Maradnak a haikuk, úgy, hogy igazán nem várok rájuk véleményt. Ezekben az ÉN véleményemet tartom fontosabbnak.
december közepén (az 15-én 12h) négyezer-négyszáznyolcvan (nem négyésfél - ötezer nem is hetvenkilenc-nyolcvanegy a nyolcvan az héccencség)
felvesznek közmunkásokat almot cserélni meg frizsider-feltöltőnek
átlagosan 512ezer bazmeg mennyit kell keresni ehhez az igazgatónak
én és lölö a kettőnk átlaga na abból kijönnék valahogy
átlagosan ja, az inga átlagosan áll
még pár gondolat
A világ legnagyobb hatalmú emberének sajtótájékoztatójáról elkapcsolt több tévétársaság. Nem értem! Ezeknél nem szempont a nézettség?! (Vagy talán nagyonis az...)
más
Meg vagyok mentve!
Kijárási tilalom éjféltől reggel ötig.
Kicsit át kell szerveznem az életem, de megéri!
- Akinél a budi a kert végében van, az azért oda kimehet? - Ahol ivóvíz csak az utcai nyomóskúton van, az kimehet?
Persze, ilyen nincs is, hiszem az adójóváírásból már rendezhették ezekez a piszlicsáré ügyeket!
