Itt elfér...és amúgy is az én naplóm. A vers úgy született, hogy a dalt hallgatva rögtönöztem: mindent, amit éreztem épp akkor. Ha valós alapja is van, akkor az a véletlen műve.
Dallá versellek
beléd takarózom ha jön a tél tavasszal szirmot bontok leszek csupa kék ablakot nyitok nyárnak őszi csillaghullásnak
de már fájón szürkül a szembogár csak máz a fény a szempillán összeérnek felettem a didergő hársak
a kardomba mégse dőlök hogyha néha félreköltök komolyabban kéne vennem de kisördög alszik bennem hogyha ébred s éppen rosszkor ráüvöltök neked rossz kor de nem hiszi és úgy nyaggat képernyőmre verset aggat kezem fogja agyam gyúrja anyját szidom újra s újra de csak röhög s hátam bökve két szarvával földre lök le úgy üvölti szinte fájó: nem lesz költő nagyságábó'
Ezt még megosztom...gondolom, már így is unjátok..., ha egyáltalán valaki belenéz a naplómba. De! Olyan rövid az élet...hátha valaki nem ismeri...és azért is , mert ennek a szövegét már elkérték szavalóversenyre, elhangzott gyári találkozón; a megzenésített változata elhangzott esküvőn, de engedélyt kértek arra is, hogy egy édesanya temetésén elhangozhasson... (Amúgy több antológiában is megjelent.)
Nem hitted pedig mondtam, hogy eljön az a holnap mikor felállok és elmegyek. Az ajtót se zárom, míg utánam dobálod az összes kínkeservedet. A szó nem jön velem, fülemben a neved még sokáig bennem reked. De nem kell a pánik, nem hagyom sokáig szenvedni a lelkemet.
Már kérges a Nap is, a sóhaj is taszít, nem lelem szobámban magam. A tükör csak bámul, más világba tágul, nem mutatja hol a helyem. Míg neked ez kincs volt, nekem egy sírról itt felejtett virágcsokor. Ne sajnáld kidobni! Kezemet megfogni utolszor még megengedem.
Az erdőn a fák is, a kispadok, a ház is magukba' elcsendesedtek. Nincs hajnal, se ének, vissza sem térnek. Ne fesd át a kék eget! Már kabátom veszem, a szöget elteszem, ha ránézek eszembe juss. Nem hitted pedig mondtam. A szálkát kihúztam, és szó nélkül továbbmegyek.
Az előbb olvastam Lantos Tímea egyik szép versét, amiben a "selyemvirágok" szó szerepel. Beugrott, hogy volt egy versem selyemvirágok címmel. Nosza, megkeresem - gondoltam. Tucat blogomban, honlapomon: sehol. Pedig emlékeztem, hogy feltöltöttem, úgy 14-15 évvel ezelőtt. Nosza elő a keresővel! Szerencsére min. 2 más blogjában is rábukkantam. (rozsakert.bloglap.hu és a Vágyálom;..versek..képek..idézetek..ismert,és kevésbé ismert szerzőktől... blogokban.) Megörültem. Bár a meghúzott változata itt nem lett említésre méltó, nekem az eredeti mégis kedves. Emlékeim szerint egy francia sanzon és a saját fájó érzéseim ihlette annak idején. Végül a gépemen megtaláltam mind a két 2010-es verziót. Ide csak az egyiket mentem:
selyemvirágok
selyemvirágok szétszórva a lapon még középen hagyom az asztalon végig simítja őket a kezem az élet mondd miért nem ilyen selyem
selyemvirágok a lapszélen szanaszét színes keretbe sejtett életed nehezen viseled vízióid tétova lépések mind s mindig a lapszélen csak a lapszélen
selyemvirágok szanaszét hagyom alattuk csend fölöttük kezek köztük nyugalom a fény lassan elpihen árnyakkal vegyül de a föld odalent nem simogat selyemvirágok alatt a hideg sohasem ringat
2010.03.19.
Már csak a sanzont kell felkutatnom a YouTube-n. :)
Hét ágra süt a Nap. A tűző napon ketten haladnak, a Fantázia és a Realitás. A Realitás büszkén, magabiztosan lépked az úton. A Fantázia szerényen, a fal mellett, mint az árnyék.
- Látod, Fantázia - szól a Realitás - nekem nincs miért visszahúzódnom. Minden engem igazol az életben! Még a tűző Nap sem rendít meg ebben a hitemben.
- Tudom, Realitás. Ezért is engedlek magam elé. Aki nem ért meg, azt hagyni kell a saját útján haladni. Úgysem fogja fel, hogy néha az árnyéka nagyobb lehet nála.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
