NAPLÓK: Baltazar Legutóbbi olvasó: 2026-10-21 11:09 Összes olvasás: 736800Olvasói hozzászólások nélkül| 2013. | Kuckó: Még mindig nem tudom! | 2013-11-18 10:37 | | Írd le kérlek a szöveget és Kelebiét sem tudom! És a lököttek kedvéért mondd meg ki az a manó akiről beszélsz már ha egyet néztünk! | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 2012. | Cz: versreakció | 2013-11-18 10:04 | | Köszönöm, Baltazár. Örülnék neki, ha a Te száladon is tovább gördülne egy labda | |
| 2011. | [tulajdonos]: a Semmi-pillanat | 2013-11-18 09:20 | | A 2024. bejegyzés szerinti versről van szó. Erre kaptam felkérést. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 2010. | Luca: hülye kérdéseim | 2013-11-18 09:09 | | Ha ez a Gutási-féle vers akkor nekem nem mondd semmit. Jó, jó mondanád, nem értesz a versekhez, de ez tényleg nem jó--nekem. Tudod mit érzek? Minél előbb elfelejteni a semmit, ami nem nehéz. Nem tudok verset véleményezni mégis megtenném de senki sem fogja nekem dobni így már a labdát. Megjegyzés és nem idevaló megpróbáltam egyet, mert szerintem egy vers véleményezése nem abból áll, hogy első sor ez, esetleg képzavar, vagy folytathatnád így. Hanem a vers egészére való rálátás. Képtelen lennék Bártfaiként véleményezni amikor elment egy olyan gőgös irányba, hogy nem a versre figyelt... Ez nem lesz jó, ebből a kutya nem tanul!!!!! Gutásinál az egész verset nézted... Hangosan gondolkodtam. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 2009. | t.e.a.: információhiány | 2013-11-18 08:01 | | Jó lett volna látni, melyik Kelebi Kiss-versről beszél Baltazár | |
| 2008. | [tulajdonos]: Kelebi Kiss István verséről | 2013-11-17 20:28 | Kelebi Kiss István egészen különleges költő, plasztikus, míves, fegyelmezett. Afféle ízig-vérig poéa, hogy is mondjam, költőien szemléli az egész világot. Mindent észrevesz, mindent képes verse anyagává tenni, ami hihetetlen szerencse; neki nem színház, hanem költészet az egész világ. És ennek ellenére soha nem bűvészkedik feleslegesen. Olykor-olykor, kissé mintha megittasulna önmagától, de ezt nála jóval kisebb figurák napi rendszerességgel teszik…
Az elemzés tárgyává tett vers nem a rá leginkább jellemző vonulat része, inkább egy sziget az áramlat félreeső részén. Ez egyáltalán nem baj, ha kellő intenzitással folytatódik ez a folyamat, biztosan más verseire sor kerül.
Mit is mondhatnék erről? Úgy szól, mint Szabó Lőrincnek a legletisztultabb hangú versei, amelyekben a magán-érzések, -tapasztalatok valamiképpen az általános emberi szintjére emelkednek, és a homlokunkra csapunk: igen, ugyanezt éltem át én is, csak nem tudtam volna így leírni.
Egyszer valahol arról írtam, hogy a jó vers alapvetően kétféle módon tud hatni olvasójára. Az egyik az előbb említett „aha-élmény”, hogy én is ugyanezt érzem, csak nem tudtam volna így elkapni ezt a pillangót, a másik pedig az ellenkezője, hogy az olvasó azzal szembesül, hogy amit olvas nagyon igaz, de neki soha nem jutott eszébe.
Kelebi Kiss István igazat ír, azt gondolom, a legtöbb ember tudja milyen a betokosodó fájdalom, mely mint a szánkban lévő seb, újra meg újra hírt ad önmagáról, mert a nyelvünk mindig megkeresi, hogy megvan-e még. A vers ráadásul magát az írást magasztalja fel azáltal, hogy felmutatja az írás hatalmát: hiszen, ha valamit megírunk, az lehet teremtés és rombolás is. Azzal szabadít meg a fogságból, hogy lerombolja a börtön falait.
| |
| 2007. | [tulajdonos]: Gutási Éva verséről | 2013-11-17 19:45 | Első olvasásakor az Ernst Jandl féle konkrét költészet valamiféle hazai változatának érzem ezt a verset. Ami természetesen rossz ötlet, hiszen ezzel saját magamat helyeztem önnön elvárásaim csapdájába.
A szerző nekiveselkedik a metró világának közvetítésébe, ami éppenséggel nem túl nagy kihívás, hiszen a legtöbb ember utazott metrón, átélte a mélybe süllyedés, az arcunkba vágó meleg, fojtó és elhasznált szél, a tömeg, a biztonsági sáv, az ajtók záródnak, a gyorsulás, fékezés állapotát. Erre a viszonylag jól körbejárható tér-idő konstellációra kellett volna támaszkodni, és innen nyúlni át az ismeretlen birodalomba, a mitikus, titokzatos világba, ahol bármi megtörténhet. A szándék talán ez volt, a megvalósulás azonban nagyon sok kívánnivalót hagy maga után.
Az indítás ügyesen feszültséget kelt, azonban a szerző gyorsan elfeledkezik erről, és banalitásokba merül. A versalkotás terén a kauzalitás, az összefüggések világa mindjárt az elején zátonyra fut, ami azért baj, mert érezhetően nem ez volt a szerzői szándék, csak így sikerült.
A második versszak erős konkrétsága afféle biztos pont is lehetne a versben, a második sor azonban kifejezetten sutára sikerült. A folytatást illetően pedig kénytelen vagyok arra hivatkozni, hogy kifejezett alany hiányában a második sorbéli arcok, akik beljebb lépnek, ülnek… Természetesen elképzelhető olyan költői eszköz, hogy egy részlet, egy tárgy, egy testrész lép az egész személyiség helyébe, és ő válik cselekvővé. Ha nagyon tehetséges egy költő, akkor meg tudja oldani, és elhiszem neki, hogy bejött egy Armani zakó, vagy egy ragyás arc, egy fehér botot szorongató kéz, vagy akár egy luxusautó indítókulcsa. Valami, ami mögött érezzük azt, akihez tartozik. Félek, hogy itt nem erről, hanem szimpla figyelmetlenségről van szó.
A harmadik versszak is nehézkesen indul; az egymásra nézés „tilalmassága” közismert, tényleg gyorsan elkapjuk a tekintetünket, ha valakiével találkozik a liftben, metrókocsiban. Ennyiben konkrét a szituáció. De valamiféle csavart azért ki lehetett volna találni hozzá. Ha csak az összeérő térdeket nem tekintjük annak…
A záró versszakot is érti az olvasó, ami nem nehéz persze, de ha saját tapasztalataimra gondolok, én eddig csak érdektelen telefonbeszélgetéseket hallottam, nemsokára az Astoriánál vagyok, vettem kenyeret, anyád üdvözletét küldi. Nagy mélységek, távlatok, sorsok nemigen érződtek ezekben a szavakban. Pedig mi minden van elrejtve előlünk! Cioran hallotta egyszer régen az egyik párizsi metróállomáson a jegyeket árusító asszonytól, hogy neki micsoda élete van. Egy hangos sóhajban megszólalt a titok. Hazament, és leírta a naplójába.
Ami kifejezetten ügyes a versben, a különleges, egymáshoz közelre helyezett belső rímek. A vers azonban ebben a formájában nincs kész. Túlírtnak érzem, mégis keveset mond.
| |
| 2006. | [tulajdonos]: ycla | 2013-11-17 18:08 | Képtelen vagyok megérteni, hogy lehet azonosulni egy olyan focicsapattal, amelyik tele van idegenlégiósokkal. Engem az is zavart, hogy Radulovics Bojána volt a magyar női kézilabda csapat legjobbja annak idején.
| |
| 2005. | [tulajdonos]: erős hang | 2013-11-16 21:01 | „Rája ereszkedett a Turul / És megrakta őtet háturul – / Hupa-hupa, / Szotty-szotty-szotty: / Az emberi emlékezet kitárul.”
Ezzel a megrendítően erős költői képpel indul Bognár Péter verse a novemberi Holmiban. A mű aztán még magasabbra emelkedik, ami szinte hihetetlen, és milyen szerencse, hogy a szerző még két opussal szerepel az egyik legkiválóbbnak tartott hazai folyóiratban.
"Az utóbbi évek talán legerősebb költői hangja." Borbély Szilárd ezzel a súlyos mondattal volt szíves eligazítani az olvasót BP tavalyi, Bulvár c. kötete fülszövegében. Hangos könyv. Hangos vers. Az olvasó csöndes, bár káromkodni kél kedve, csak magába fojtja. | |
| 2004. | [tulajdonos]: Vengerkák majdnem Dubajban | 2013-11-15 18:55 | "...csak annyi időre állt meg, hogy átadja Zoltánnak a felöltőjét, s engedje, hogy a pincér a ruhatárba vigye. (...)
- Két új lány érkezett - súgta a fülébe a kis pincér. - Mind a kettő magyar. - Megnyalta a szája szélét, és elvigyorodott."
(részlet L. Durrell Alexandriai négyes c. regényéből) | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
