NAPLÓK: A vádlottak padján Legutóbbi olvasó: 2025-09-03 15:00 Összes olvasás: 79325| 958. | [tulajdonos]: A temetés | 2025-09-03 12:54 | A temetés
Késve érkeztünk, pedig a megadott időpont előtt fél órával már ott voltunk. Ám akkor már százak álltak a temető bejáratánál, és cigarettázva sírtak, vagy sírva cigarettáztak. Többnyire romák, fiatalok, idősek, mind-mind feketében, szívük is feketébe öltöztetve. Szólt a zene, egy platós kistehert alakítottak át „dídzséautóvá”, amin a zenészek ültek, hatalmas hangszóróikkal nem csak a temetőben lévőkkel, hanem a környező tízemeletesekben élőkkel is tudatták, nagy embert temetünk, olyat, aki megérdemli, hogy amikor földbe kerül, mindenki hallja a gyásznép sírását, a dalokat, a siratóénekeket. Igaz, az énekesnél (aki láthatóan a főnök volt a zenészek között) rendelni is lehetett dalokat, és ő mindig bemondta a mikrofonba, hogy ki búcsúzik az énekelt dallal, és ez a dal lehetett pattogós romanóta, mulatós sláger, vagy akár klasszikussá vált 70-es, 80-as évekbeli magyar dal is. Bármi, csak zene legyen, és passzoljon a rendelőhöz.
Mindegy is, a szív dala szólt minden rendelésből, énekből, dalból, mert a halottat mindenki szerette. Ha nem, akkor félte. Félte, mint az Istent! Tekintélyes ember volt, szinte mindenki ismerte a városában is, és még azon túl is. Első házasságából négy gyermeke született, három fiú és egy lány, akik édesanyjuk erős génjei miatt a roma emberek minden jellegzetességével rendelkeztek. Apjuk világos bőrű, világos hajú, nagydarab ember volt, tanult, mondhatni értelmiségi ember, vállalkozó. Évtizedekkel ezelőtt elváltak, ám egészen haláláig ő volt az első család feje, az első gyerekei irányítója, foglalkoztatója. Második házasságából egy fia született, aki alacsony volt, szelíd, de láthatóan az apját félő ember lett ő is. Persze hogy félte, hiszen huszonévesen sem kellett komolyabb munkákat vállalnia, az „apabankra” mindig számíthatott, bármi kérése is volt. Apjától kapta azt a lakást is, amiben élt a párjával. Fekete BMW-vel járt ő is, igaz, az apjának ezüst X5-öse volt, nem szeretett feltűnősködni. Vállakozásából szerény bevételről, de több tízmilliós bevallást tudott tenni a NAV felé, így nem sokat zaklatta a hatóság, meg egyébként is, voltak olyan ismerősei, akiknek csak egy szót kellett mondania, és el volt rendezve minden kényes dolog.
Az apa megjárta a börtönt fiatalabb korában, később vigyázott, hogy vissza ne kerüljön. Ebben már a fiai is segítették, hiszen egy klánként élve a szerepeket leosztották egymás között, ahogy a feladatokat is. Az apa alig látszott az emberek előtt, de mindenki tudta, hogy ő van a dolgok mögött, ő irányít. Fiai behajtók voltak, és ki tudja még mivel keresték a mindennapi betevőt, de nem éltek rosszul. Mind nagydarab, kopasz, „kigyúrt” figura volt, olyan, aki tudatosan alakította így ki a kinézetét is, mondhatni a munkájukhoz tartozott ez. Lánya épp egy idegen ország sanyarú és savanyú kenyerét ette, ugyanis idehaza keresték a rendőrök, mint „unokázós csaló” volt a hatóság látókörében.
A két család külön életet élt. Első családjával bonyolította az üzletet, második családjával pedig kipihente a munkájával járó fáradtságokat, nyugodtan, szabadon, tisztességes családapaként viselkedve, élve. Kovidos lett, talán érezte, hogy hamarosan meghalhat. Lélegeztetőgépre került a kórházban, és egy hét múlva már csak a halálhíre borzolta a kedélyeket, mindenki sajnálta, akinek köze volt hozzá. 61 évet élt, ami „nem kor” manapság. Bár a kórházban is határozottan kérte a fiait is és a feleségét is, hogy nem roma temetést kér, ha meghal, ennek ellenére a nagyfiúk az apjuk második feleségének szót sem adva a tanácskozáson, eldöntötték, hogy márpedig roma temetés lesz! Ennek megfelelően a hagyomány szerinti dolgokra kényszerítették a másik család tagjait is, az anyát, a fiát, és a fiú élettársát. Hosszú virrasztásokat rendeztek, természetesen az apa második családjának a házában, az apa pénzéből ettek-ittak, lerészegedésig szomorkodtak. Mindenkit köteleztek arra, hogy fekete ruhát vegyenek, és azt a temetés után égessék majd el, ahogy illik. A feleség tudta nélkül poloskát szereltek be a nappalijába, szobájába, hálószobájába, lehallgatták, hogy ha esetleg a fiával az apáról, s annak vagyonáról beszélgetnek, azt hallják. Meg voltak győződve arról, hogy az apának előlük is eldugott pénze van, amit nem akarnak majd nekik átadni, mint jogos jussukat. Az örökösödési törvény nekik smafu volt, azzal nem is számoltak, nem is érdekelte őket, ők a gyerekei voltak az apának, így nekik járt minden, vagy mindennek a rájuk eső része.
Az apa nem dugdosott előlük semmit. Családjának szép lakóháza, autói, feleségének szépségszalonja volt a belvárosban. A pénzt felélték, luxusban éltek a hivatalos vállalkozásból és a nem hivatalos, az első családjában felnevelt gyerekek tevékenységéből. Így tudta ötödik gyermekét is állandóan támogatni anyagilag. Tőle azt várta el, hogy semmit se tudjon, ne vegyen észre nem hivatalos tevékenységéből, hogy neki, az ötödik gyermekének semmi köze ne legyen ahhoz a világhoz, amiben ő él, vagy élt. Félig-meddig sikerült is, de a féltestvérség is kötelez! A nagyobb féltestvérek irányították a legkisebb öccsüket, de mélyen nem merült el a „dolgokban”. Testvérei ellen folyamatosan rendőrségi eljárások voltak, többnyire erőszakos cselekmények miatt, Zolinak, a legidősebbnek, az elsőszülöttnek a temetés után egy hónappal kellett bevonulnia ismét, letölteni újabb, másfél éves büntetését.
A temetésen minden, a legapróbb részlet is Zolitól függött, Zoliról szólt! Ő határozta meg a temetés előtt a teendőket, a virrasztást, ő kérte el erre a pénzt a törvényes feleségtől, ő mondta meg mindenkinek mi lesz a feladata, ő rendelte a zenészeket, a kocsit, ő intézett mindent: a sírhelyet, a sír felépítését, a koszorúkat, a virágokat, a vendégfogadó italokat, ételeket, mindent! Ezért kijárt neki minimum az, hogy az énekes zenész néha (na jó, elég sűrűn) felbőgött a hangszóróból, „Zoliiiiii, Zolikááááááám édes fijammmmmm, tőled búcsúzok Zoliiiii” üvöltötte a halott helyett. A sír egy földbe épített beton-szoba volt, teljesen berendezve ággyal, asztallal, székkel, étellel, a legmárkásabb italokkal megrakva az asztal, szekrényében a halott ruháival, pipereasztalán kedvenc karórájával, ami önmagában legalább kétmilliót ért. A halott természetesen üvegkoporsót kapott, amiben látható volt sminkelt, itt hagyott anyagi teste. A koszorúkból egy kis „allét” alakítottak ki a sír háta mögött. Nem volt nehéz, hiszen Zoli utasítására kétméter magas, másfél méter széles koszorúkat állítottak le minden gyerek, feleség és meny, vő nevében. Az a néhány hatalmas koszorú minimum négymillióba kerülhetett, persze ezt is az apa „állta”. Ezek a koszorúk önmagukban elszeparálták a sírt kelet felé, a temetésen résztvevők így észak, nyugat, és dél felé állták körül azt. Sokan az idegen sírhelyekre fáradtan leültek, mert maga a siratás a sírnál négy órát tartott. A katolikus pap rövidre fogta ugyan a szertartást, mit is tehetett volna, hiszen nem ilyen temetéshez volt szokva, ahol a gyászolók énekelnek, isznak, kiabálnak, trécselnek, és sorra rendelik a mulatós zenéket is. Hamar „lelépett” az atya, aztán a több órás búcsúzkodást is sokan megunva követték a példáját, a temetés végére, a koporsó sírba helyezésére már csak a legkitartóbbak, illetve azok maradtak, akiknek kötelező volt ottmaradniuk! A szűk család, gyerekek, menyek, vők, unokák, vagy azok közvetlen rokonai. Odamenetelkor a halott egyik unokatestvére kért tájékoztatást tőlünk a sír hollétéről, és bemutatkozott, meglepte, amit látott, nem tudta, hogy roma temetésre jött. Talán nem is tudott a megboldogult első családjáról semmit. Ő, és a felesége is ugyanolyan hamar távoztak. Mi kitartottunk a végsőkig, a felesége, fia, annak élettársa többször odajött hozzánk és mi vigasztaltuk őket, mert a halál nem természetes, ha így viszi el az embert, ennyire gyorsan és hirtelen.
Amikor Zoli és a testvérei kellően lerészegedtek, és kellően kiénekelték bújukat-bajukat, akkor döntöttek úgy, ideje leengedni a koporsót a sírba. Persze az első feleség látványosan a sírba akart ugrani a halott után, de még mielőtt a koporsót leengedték volna, Zoli kérésére a temetkezésiek kinyitották a lezárt üvegkoporsót, mert Zoli el akart búcsúzni az apjától úgy is, hogy még utoljára megérinti, és betesz egy üveg pálinkát mellé. A parancsra megtették neki, felnyitották az üvegkoporsót, amiben a tűző napon már több órát feküdt a test. Majd lezárták a fedelet ahogy tudták, és leengedték végső nyughelyére, az ételek, italok, és a megszokott saját tárgyai közé. Még jó sokáig ettek és ittak a sírnál a rokonok, hatalmas szemetet hagyva maguk után, az idegen sírokra ülve, állva, majd szép lassan, talán az est beálltakor hazamentek. Mi ezt már nem vártuk meg, mert hozzánk senki sem szólt, senki sem kínált, senki sem nézett ránk. Kívül estünk a körön.
A temetőbe minden nap kijárt a második feleség, és a legkisebb fiú az élettársával. Mások nem nagyon. A napi látogatás egyszercsak rémes horrorrá vált. Először a fiatalok érezték meg a szagot. Azt hitték, a virágok rohadnak. Majd arra gondoltak, valahonnan messzebbről hozza a szél feléjük a szagot. Néhány napig elviselték a bűzt, de amikor már a legyek döngése hangosabb volt a város zajánál a sírnál, valamelyikük lehajolt a sír fedeléhez, és megérezte: a bűz a sírból jön.
A Zoli parancsára kinyitott üvegkoporsót nem tudták rendesen visszazárni a temetkezésiek, így az apa bomlásnak indult teste adta ezt a förtelmesen pokoli szagot. Amikor ezt a történetet meghallottam, csak arra tudtam gondolni, hogy az emberek felé túljátszott fiúi tisztelet és az alkohol hatása mit tud okozni! A temetés lényegét vette el Zoli külvilágnak szóló viselkedése, mert az embert épp azért is temetjük el, hogy ne érezzük a bomlás, a leépülés, a test rohadásának szagát, bűzét! Hogy úgy is tisztelegjünk a meghalt ember előtt, hogy szemérmesen eltakarjuk romló testének bomló folyamatait önmagunk elől, hogy a halott emlékét tisztán, szépen, szagtalanul őrizhessük meg. Most az apa úgy feküdt ott lenn, mint egy elütött dög az út szélén, míg a legkisebb fiú és az élettársa el nem intézte, hogy a sírkövesek azonnal beszigeteljék a sír fedelét úgy, hogy abból senki és semmi se jöhessen ki erre a világra.
(Megjelent az AGRIA folyóirat XIX. évf. 2. sz. 2025 nyári számában) | |
| 957. | [tulajdonos]: Frissek... | 2025-08-22 12:08 | Sorok...
ha kinyitom az ajtót
kutyáim nyújtózkodnak
első lábaikat és fejüket földig
felém nyújtva
azt mondják szeretnek
ha megveregetem hátukat
boldogok lesznek...
Ballada I.
a fecskefészekből öt fióka
nyújtogatja nyakát
és tátja el sárga száját
ha az apjuk anyjuk szárnyverését
hallják
sorra megetetik őket
mire visszatérnek
kettő kibillen és kiesik
a többit első repülésükkor
kapják majd el a kutyák
a fecskeszülők megállnak
a kapu tetején szótlanul
végiggondolják most mi legyen...
Tegnapelőtt...
kivágták a harminc éves tujasort
valaki szemét zavarta
vagy új fákról álmodott helyettük
mára minden ablakba betűz a nap
mind elé függönyt húznak
a következő generációnak lesz csak
árnyék...
Látásból...
mintha már járt volna erre
aztán kiderült ő még
a nevemet is tudja
szégyellem de bennem
nem hagyott nyomot...
Ballada II.
a halastó medrében halmúmiák
szél zörgeti néha össze őket
amikor emlékezni összeverődnek... | |
| 956. | [tulajdonos]: Frissek... | 2025-06-20 13:35 | A fal...
szabad akaratodból
építettél falat magad köré
magányod sötétjét már
a falon túliak dörömbölése
sem zavarhatja fel...
Ma nincs idő...
ne kérdezz ne nézz
halj bele mérgezett életed
használt ruha szagába
ha már nem volt időd
kidobni ballagási öltönyöd...
Három kérdés...
ki mosta fel az utcát
a fejről lecsöpögő vértől
mit mondhatnék neked
ha nem kérdezel semmit
elhiszed hogy az igazság
sosem félelmetes...
Az utolsó...
a legutolsó földieperszemet
meghagytam annak a csigának
aki elkerülte a rá váró halált
elkerülte a kék csigamérget
piros-kék
szivárványosodik a világ...
Folyton...
a kapunk belső oldalát
minden évben leszarják
a gerendák mellett fészkelő fecskék
tán haragudnom kellene rájuk
de inkább úgy teszek
mintha észre sem venném...
Szeretők...
néha félve egymásra néznek
ilyenkor az otthon hagyott társuk
arca néz vissza rájuk
minden ígéret hiábavaló
találkoznak...
Új élet...
a régi sem volt rosszabb
az újabb sem lesz jobb
a megszületett gyermek
megkezdte a visszaszámlálást... | |
| 955. | [tulajdonos]: Frissek... | 2025-06-12 11:31 | Túl sok...
másodpercenként lépsz egyet
néha ez már szinte futás
mintha labdát kergetnél egy pályán
ahol csak a bíró nézi az időt
mire a utad befutod
az ő óráján is megállnak a mutatók...
Fölöttünk...
szavak és mondatok drónjai
szállnak el süvítve
fejünk fölött
már nem figyelünk rájuk
megszoktuk az örökös veszélyt
ráadásul mi is kiabálunk...
Nincs menekvés...
nem vetek keresztet magamra
az útszéli Krisztus előtt
mohás feszülete előtt
rókák és borzok üzekednek
míg a Holdat eltakarják
a szemérmes angyalok...
Csapszék...
pálinkabűz
a sarokban bazdmegezés visszhangja
asztalodra te is kitetted
késedet és a gondjaidat
vársz hogy valaki
megértsen
vagy beléd kössön...
Ami igazán...
nem bölcselkedésre születtünk
építésre és rombolásra
ennyi a tudásunk...
Nemsokára...
sok van már mögöttem
amit elfelejteni lenne érdemes
mi marad nekem
ha kiderül netán
hogy hitem is csak
foszló délibáb volt... | |
| 954. | [tulajdonos]: Frisseek | 2025-05-30 10:58 | Séta...
recsegnek a kövek a cipőd talpa alatt
kellemes az élmény még ha néha
mintha a fogadat húznák
vádlid egyre vastagabb
tüdőd és szíved egyre gyorsabb
érzed, hogy élsz
mégis a foteledre gondolsz
ami csendben vár, míg haza nem érsz...
Hangpár...
Szemek. Ráncok. Összevont szemöldökök.
Krákogó hang dörren rád. Összerezzensz.
Majd mint egy mesében,
megszólít egy angyal.
Nem hiszel. Neki sem...
Dialógus...
a sóbányába ömlő patak vizének
fecsegésére sírva hüppögő
bányászok felelnek.
Az Úr adta, az Úr visszavette...
Az...
sok órád van, ilyen is, olyan is,
de csak egyet hordasz,
megszoktad, mint az életedet...
északnak indulsz,
hogy miért épp arra, nem tudod.
Kérdésed nincs, mert minden válasz
kimondhatatlanná lett...
Szenvedés...
hiányzott a komor ég sötétje
az itt-ott kiradírozott fénycsíkokkal...
Folyton...
Beülök a volán mögé,
beteszem a slusszkulcsot a helyére,
ráindítok, felbőg a motor.
Bekapcsolom a rádiót,amerre mennék,
dugó várható.
Elfordítom a kulcsot,
kiszállok az autóból.
Megiszok egy pohár bort,
hozzá falok egy harapás kenyeret...
| |
| 953. | [tulajdonos]: Frissek... | 2025-04-03 09:26 | Dél...
most a legkisebb az árnyékom
én magam is összeaszalódtam
töppedten jéghideg borra várok
hogy bennem megnemesülhessen
mindazzal együtt amit erről a napról
gondolok...
Talán emlékszel...
úgy álltál ott mint
egy otthagyott babakocsi
arcodon rémülettel
a sorsod elkerülhetetlen
gondoltad
amikor a szemebe néztél...
Tengersirató...
olvadó jéghegyektől
hígul fel a sós tengervíz
se tenger se óceán
csak egy nagy tó lesz a világ
a mélységben egyre nő
a bevilágíthatatlan sötétség...
Mi, kívülmaradtak...
nem fogadott be bennünket
sem a falu sem a város
sem a haza
haszontalan nemzedék
hajléktalanul ragadtunk le sorsunk
kátránypapírján ami
bőrünket is letépi
ha vergődni kezdünk
ellene
egy szavunk sincs hát...
Vihar a folyónál...
partra vetett hal fekszik
egy tehéntrágyacsomóban
amit még nem mosott el
a mederből kicsapó hullám
az iszappal együtt felkavarodik
és háborog a gyomrom
félek... | |
| 952. | [tulajdonos]: Frissek... | 2025-04-02 10:15 | Horoszkóp...
hatalmas trágyás büdös
marhabőrt kaptam
három napja csak áztatom
amikor vizet cserélek
a friss víz előtt a régi
véreset kiöntöm a
fügebokor alá...
akár egy vízöntő...
Alvó unokám...
boldog úgy látom
mosolyogva alszik
talán épp a kvantummechanikáról
vagy a vulkánok életéről
mesél óvodás csoporttársainak...
Fullasztó éjszaka...
kíváncsi csillagok hunyorognak
össze amikor benéznek ablakomon
a Hora alól kutyaugatás
töri meg az univerzum csöndjét
a kutyáknak visszaugatok...
Ne menj még...
nincs semmi dolgod
ne menj még kérlek
fogadd el hogy ha nem
vagy itt velem
megtalálnak a Paradicsomból
kiűzött szörnyek és angyalok
és rám szakad a VALÓSÁG...
A pillanat...
meglátod a csendet
amikor az rád visszanéz
eszedbe jut milyen szép kép
lenne ez egy versedben
ceruzád után nyúlsz
fájdalom hasít alkarodba
felszisszensz
kavarog a semmi körülötted... | |
| 951. | [tulajdonos]: Frissek... | 2025-04-01 13:22 | A tavasz falun...
jééé már kibujt
a medvehagyma
jééé virágzik a mandula
jééé bokros már a vadfokhagyma
jééé fészket hordanak a rigók a gólyák
jééé már megint füvet kell nyírni a házunk előtt...
Vízesés...
a hegy szeméből
folyamatosan csordogál a könny
néhol olyan bőségesen
hogy patakká válik mi eddig
csak forrásnak látszott
a vízesés mély gödröt vág
a hegy ráncos arcára
mégis zöldebb alatta a fű meg a fa...
Temetőben...
sivár sírok halmaza
bennük hosszan nyújtózkodó halottak
kikopott közlekedőutak
nem visznek a falusiak virágot
a sírokra mert hajnalra
mindig lelegelik őket
a nagyon is élő éhes szarvasok...
Vihar előtt...
hajnalban fel kellett kelnem
a folyamatos zúgás miatt
kihallgatóztam az udvarra is
nem találtam a hang forrását
este furcsa volt a tévé hangja
bedugtam hát a jobb fülem
kíváncsi voltam: ugyanaz
gyakorlatilag megsüketültem.!?
Verssorok...
nincs plakátmagány sem tojáséj
a halnak sincs éji dala
Isten sem tömi Máriát
a nép sem kér nem vesz ragad;
Verssorok csak
halott szavak...
| |
| 950. | [tulajdonos]: Frissek... | 2025-03-31 13:00 | A kompnál...
a hajócsavar felkavarja
a múlt vizét sorra jönnek elő
az eltűntek csontvázai
nincs sem dinnyehéj sem szemét
a folyó mindent felfal
és megemészt...
nincs bátorságom felszállni
a kompra
a túloldalt nem ismerem
és nem szeretnék róla
a vízbe esni...
Valódi élet...
Istennel nem lehet veszekedni
főleg nem úgy, hogy azt
mondod NEKI
"megbaszom az anyád kisköcsög"
Isten nem zár börtönbe
de nem is sír ha így beszélsz
VELE
csak néz csak néz
és hallgat...
rég nincs már más dolga...
Mint a könyvekben...
megszámlálhatóak vagyunk
mint a betűk a könyvekben
higgyük azt hogy fontosak
és nélkülözhetetlenek...
mert ha csak két betű
is kiesne
a biblia csak
bili lenne...
Bár...
nem álmodsz
eseményhorizontodon
hosszú ideje semmi sem
látszik ami érdekes lehetne bárkinek
magadba csak te látsz
csak te ismered mi az igazság
mini fekete lyuk vagy
bár erősen megválogatod
hogy mit nyelsz le...
| |
| 949. | [tulajdonos]: Friss... | 2025-03-30 10:10 | Bundi…
Az 1970-es évek elején
apám sikeres önakasztása után
Bundi kutyánk is beteg lett.
Először lelki, majd a teste is
reagált, lehet, épp apám halálára.
Fején hatalmas daganat nőtt,
eltorzítva addig szép, hű tekintetét,
s minden pillanatban láttam,
nagy fájdalmai lehetnek.
Anyám szinte sosem volt otthon,
dolgozott, hogy legyen zsíroskenyér,
vagy épp paprikáskrumpli a tányérban,
s eljött a tavaszi szántás ideje.
Egy nagydarab, igazi parasztembert
küldtek a mi utcánkba, aki végigszántotta
a téesztagok kertjeit, ingyen, pohár borért.
Amikor a mi házunkhoz ért, bevezette
a két lovat az ekével, s nagy örömmel
megengedte, hogy felüljek az egyik hátára.
Széles volt a ló háta, félig muraközi, alig
tudtam megülni, de ez a ló nem a mesebeli
paripa volt, hátán ülve csak helyben tudtam
képzeletben vágtatni erdőn és mezőn.
Amikor levett róla a gazdája, akkor jött elő
talán nevetésem hangjára Bundi.
Ahogy meglátta, felvett egy darab vascsövet
valahonnan, és egy jól irányzott
ütéssel fejbe vágta.
Nem piros volt a vére, hanem
halvány rózsaszín. Rögtön elpusztult.
Nem kell hagyni szenvedni – mondta,
és hozzákezdett a barázdák szántásához,
de előtte még megkérdezte,
szét, vagy össze szántson.
Sírtam? Perszehogy. Te nem sírtál volna?
Megvártam anyámat, s csak mikor hazajött
akkor földeltük el a nyárfa alatt.
A gödröt én ástam meg, anyám tette bele
Bundit, aztán mindketten rákapartuk
a földet, ami ugyanaz volt,
mint a kertünk földje.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
