NAPLÓK: A vádlottak padján Legutóbbi olvasó: 2025-09-03 15:00 Összes olvasás: 79325958. | [tulajdonos]: A temetés | 2025-09-03 12:54 | A temetés
Késve érkeztünk, pedig a megadott időpont előtt fél órával már ott voltunk. Ám akkor már százak álltak a temető bejáratánál, és cigarettázva sírtak, vagy sírva cigarettáztak. Többnyire romák, fiatalok, idősek, mind-mind feketében, szívük is feketébe öltöztetve. Szólt a zene, egy platós kistehert alakítottak át „dídzséautóvá”, amin a zenészek ültek, hatalmas hangszóróikkal nem csak a temetőben lévőkkel, hanem a környező tízemeletesekben élőkkel is tudatták, nagy embert temetünk, olyat, aki megérdemli, hogy amikor földbe kerül, mindenki hallja a gyásznép sírását, a dalokat, a siratóénekeket. Igaz, az énekesnél (aki láthatóan a főnök volt a zenészek között) rendelni is lehetett dalokat, és ő mindig bemondta a mikrofonba, hogy ki búcsúzik az énekelt dallal, és ez a dal lehetett pattogós romanóta, mulatós sláger, vagy akár klasszikussá vált 70-es, 80-as évekbeli magyar dal is. Bármi, csak zene legyen, és passzoljon a rendelőhöz. Mindegy is, a szív dala szólt minden rendelésből, énekből, dalból, mert a halottat mindenki szerette. Ha nem, akkor félte. Félte, mint az Istent! Tekintélyes ember volt, szinte mindenki ismerte a városában is, és még azon túl is. Első házasságából négy gyermeke született, három fiú és egy lány, akik édesanyjuk erős génjei miatt a roma emberek minden jellegzetességével rendelkeztek. Apjuk világos bőrű, világos hajú, nagydarab ember volt, tanult, mondhatni értelmiségi ember, vállalkozó. Évtizedekkel ezelőtt elváltak, ám egészen haláláig ő volt az első család feje, az első gyerekei irányítója, foglalkoztatója. Második házasságából egy fia született, aki alacsony volt, szelíd, de láthatóan az apját félő ember lett ő is. Persze hogy félte, hiszen huszonévesen sem kellett komolyabb munkákat vállalnia, az „apabankra” mindig számíthatott, bármi kérése is volt. Apjától kapta azt a lakást is, amiben élt a párjával. Fekete BMW-vel járt ő is, igaz, az apjának ezüst X5-öse volt, nem szeretett feltűnősködni. Vállakozásából szerény bevételről, de több tízmilliós bevallást tudott tenni a NAV felé, így nem sokat zaklatta a hatóság, meg egyébként is, voltak olyan ismerősei, akiknek csak egy szót kellett mondania, és el volt rendezve minden kényes dolog. Az apa megjárta a börtönt fiatalabb korában, később vigyázott, hogy vissza ne kerüljön. Ebben már a fiai is segítették, hiszen egy klánként élve a szerepeket leosztották egymás között, ahogy a feladatokat is. Az apa alig látszott az emberek előtt, de mindenki tudta, hogy ő van a dolgok mögött, ő irányít. Fiai behajtók voltak, és ki tudja még mivel keresték a mindennapi betevőt, de nem éltek rosszul. Mind nagydarab, kopasz, „kigyúrt” figura volt, olyan, aki tudatosan alakította így ki a kinézetét is, mondhatni a munkájukhoz tartozott ez. Lánya épp egy idegen ország sanyarú és savanyú kenyerét ette, ugyanis idehaza keresték a rendőrök, mint „unokázós csaló” volt a hatóság látókörében. A két család külön életet élt. Első családjával bonyolította az üzletet, második családjával pedig kipihente a munkájával járó fáradtságokat, nyugodtan, szabadon, tisztességes családapaként viselkedve, élve. Kovidos lett, talán érezte, hogy hamarosan meghalhat. Lélegeztetőgépre került a kórházban, és egy hét múlva már csak a halálhíre borzolta a kedélyeket, mindenki sajnálta, akinek köze volt hozzá. 61 évet élt, ami „nem kor” manapság. Bár a kórházban is határozottan kérte a fiait is és a feleségét is, hogy nem roma temetést kér, ha meghal, ennek ellenére a nagyfiúk az apjuk második feleségének szót sem adva a tanácskozáson, eldöntötték, hogy márpedig roma temetés lesz! Ennek megfelelően a hagyomány szerinti dolgokra kényszerítették a másik család tagjait is, az anyát, a fiát, és a fiú élettársát. Hosszú virrasztásokat rendeztek, természetesen az apa második családjának a házában, az apa pénzéből ettek-ittak, lerészegedésig szomorkodtak. Mindenkit köteleztek arra, hogy fekete ruhát vegyenek, és azt a temetés után égessék majd el, ahogy illik. A feleség tudta nélkül poloskát szereltek be a nappalijába, szobájába, hálószobájába, lehallgatták, hogy ha esetleg a fiával az apáról, s annak vagyonáról beszélgetnek, azt hallják. Meg voltak győződve arról, hogy az apának előlük is eldugott pénze van, amit nem akarnak majd nekik átadni, mint jogos jussukat. Az örökösödési törvény nekik smafu volt, azzal nem is számoltak, nem is érdekelte őket, ők a gyerekei voltak az apának, így nekik járt minden, vagy mindennek a rájuk eső része. Az apa nem dugdosott előlük semmit. Családjának szép lakóháza, autói, feleségének szépségszalonja volt a belvárosban. A pénzt felélték, luxusban éltek a hivatalos vállalkozásból és a nem hivatalos, az első családjában felnevelt gyerekek tevékenységéből. Így tudta ötödik gyermekét is állandóan támogatni anyagilag. Tőle azt várta el, hogy semmit se tudjon, ne vegyen észre nem hivatalos tevékenységéből, hogy neki, az ötödik gyermekének semmi köze ne legyen ahhoz a világhoz, amiben ő él, vagy élt. Félig-meddig sikerült is, de a féltestvérség is kötelez! A nagyobb féltestvérek irányították a legkisebb öccsüket, de mélyen nem merült el a „dolgokban”. Testvérei ellen folyamatosan rendőrségi eljárások voltak, többnyire erőszakos cselekmények miatt, Zolinak, a legidősebbnek, az elsőszülöttnek a temetés után egy hónappal kellett bevonulnia ismét, letölteni újabb, másfél éves büntetését. A temetésen minden, a legapróbb részlet is Zolitól függött, Zoliról szólt! Ő határozta meg a temetés előtt a teendőket, a virrasztást, ő kérte el erre a pénzt a törvényes feleségtől, ő mondta meg mindenkinek mi lesz a feladata, ő rendelte a zenészeket, a kocsit, ő intézett mindent: a sírhelyet, a sír felépítését, a koszorúkat, a virágokat, a vendégfogadó italokat, ételeket, mindent! Ezért kijárt neki minimum az, hogy az énekes zenész néha (na jó, elég sűrűn) felbőgött a hangszóróból, „Zoliiiiii, Zolikááááááám édes fijammmmmm, tőled búcsúzok Zoliiiii” üvöltötte a halott helyett. A sír egy földbe épített beton-szoba volt, teljesen berendezve ággyal, asztallal, székkel, étellel, a legmárkásabb italokkal megrakva az asztal, szekrényében a halott ruháival, pipereasztalán kedvenc karórájával, ami önmagában legalább kétmilliót ért. A halott természetesen üvegkoporsót kapott, amiben látható volt sminkelt, itt hagyott anyagi teste. A koszorúkból egy kis „allét” alakítottak ki a sír háta mögött. Nem volt nehéz, hiszen Zoli utasítására kétméter magas, másfél méter széles koszorúkat állítottak le minden gyerek, feleség és meny, vő nevében. Az a néhány hatalmas koszorú minimum négymillióba kerülhetett, persze ezt is az apa „állta”. Ezek a koszorúk önmagukban elszeparálták a sírt kelet felé, a temetésen résztvevők így észak, nyugat, és dél felé állták körül azt. Sokan az idegen sírhelyekre fáradtan leültek, mert maga a siratás a sírnál négy órát tartott. A katolikus pap rövidre fogta ugyan a szertartást, mit is tehetett volna, hiszen nem ilyen temetéshez volt szokva, ahol a gyászolók énekelnek, isznak, kiabálnak, trécselnek, és sorra rendelik a mulatós zenéket is. Hamar „lelépett” az atya, aztán a több órás búcsúzkodást is sokan megunva követték a példáját, a temetés végére, a koporsó sírba helyezésére már csak a legkitartóbbak, illetve azok maradtak, akiknek kötelező volt ottmaradniuk! A szűk család, gyerekek, menyek, vők, unokák, vagy azok közvetlen rokonai. Odamenetelkor a halott egyik unokatestvére kért tájékoztatást tőlünk a sír hollétéről, és bemutatkozott, meglepte, amit látott, nem tudta, hogy roma temetésre jött. Talán nem is tudott a megboldogult első családjáról semmit. Ő, és a felesége is ugyanolyan hamar távoztak. Mi kitartottunk a végsőkig, a felesége, fia, annak élettársa többször odajött hozzánk és mi vigasztaltuk őket, mert a halál nem természetes, ha így viszi el az embert, ennyire gyorsan és hirtelen. Amikor Zoli és a testvérei kellően lerészegedtek, és kellően kiénekelték bújukat-bajukat, akkor döntöttek úgy, ideje leengedni a koporsót a sírba. Persze az első feleség látványosan a sírba akart ugrani a halott után, de még mielőtt a koporsót leengedték volna, Zoli kérésére a temetkezésiek kinyitották a lezárt üvegkoporsót, mert Zoli el akart búcsúzni az apjától úgy is, hogy még utoljára megérinti, és betesz egy üveg pálinkát mellé. A parancsra megtették neki, felnyitották az üvegkoporsót, amiben a tűző napon már több órát feküdt a test. Majd lezárták a fedelet ahogy tudták, és leengedték végső nyughelyére, az ételek, italok, és a megszokott saját tárgyai közé. Még jó sokáig ettek és ittak a sírnál a rokonok, hatalmas szemetet hagyva maguk után, az idegen sírokra ülve, állva, majd szép lassan, talán az est beálltakor hazamentek. Mi ezt már nem vártuk meg, mert hozzánk senki sem szólt, senki sem kínált, senki sem nézett ránk. Kívül estünk a körön. A temetőbe minden nap kijárt a második feleség, és a legkisebb fiú az élettársával. Mások nem nagyon. A napi látogatás egyszercsak rémes horrorrá vált. Először a fiatalok érezték meg a szagot. Azt hitték, a virágok rohadnak. Majd arra gondoltak, valahonnan messzebbről hozza a szél feléjük a szagot. Néhány napig elviselték a bűzt, de amikor már a legyek döngése hangosabb volt a város zajánál a sírnál, valamelyikük lehajolt a sír fedeléhez, és megérezte: a bűz a sírból jön. A Zoli parancsára kinyitott üvegkoporsót nem tudták rendesen visszazárni a temetkezésiek, így az apa bomlásnak indult teste adta ezt a förtelmesen pokoli szagot. Amikor ezt a történetet meghallottam, csak arra tudtam gondolni, hogy az emberek felé túljátszott fiúi tisztelet és az alkohol hatása mit tud okozni! A temetés lényegét vette el Zoli külvilágnak szóló viselkedése, mert az embert épp azért is temetjük el, hogy ne érezzük a bomlás, a leépülés, a test rohadásának szagát, bűzét! Hogy úgy is tisztelegjünk a meghalt ember előtt, hogy szemérmesen eltakarjuk romló testének bomló folyamatait önmagunk elől, hogy a halott emlékét tisztán, szépen, szagtalanul őrizhessük meg. Most az apa úgy feküdt ott lenn, mint egy elütött dög az út szélén, míg a legkisebb fiú és az élettársa el nem intézte, hogy a sírkövesek azonnal beszigeteljék a sír fedelét úgy, hogy abból senki és semmi se jöhessen ki erre a világra.
(Megjelent az AGRIA folyóirat XIX. évf. 2. sz. 2025 nyári számában) | |
957. | [tulajdonos]: Frissek... | 2025-08-22 12:08 | Sorok...
ha kinyitom az ajtót kutyáim nyújtózkodnak első lábaikat és fejüket földig felém nyújtva azt mondják szeretnek ha megveregetem hátukat boldogok lesznek...
Ballada I.
a fecskefészekből öt fióka nyújtogatja nyakát és tátja el sárga száját ha az apjuk anyjuk szárnyverését hallják sorra megetetik őket mire visszatérnek kettő kibillen és kiesik a többit első repülésükkor kapják majd el a kutyák a fecskeszülők megállnak a kapu tetején szótlanul végiggondolják most mi legyen...
Tegnapelőtt...
kivágták a harminc éves tujasort valaki szemét zavarta vagy új fákról álmodott helyettük mára minden ablakba betűz a nap mind elé függönyt húznak a következő generációnak lesz csak árnyék...
Látásból...
mintha már járt volna erre aztán kiderült ő még a nevemet is tudja szégyellem de bennem nem hagyott nyomot...
Ballada II.
a halastó medrében halmúmiák szél zörgeti néha össze őket amikor emlékezni összeverődnek... | |
956. | [tulajdonos]: Frissek... | 2025-06-20 13:35 | A fal...
szabad akaratodból építettél falat magad köré magányod sötétjét már a falon túliak dörömbölése sem zavarhatja fel...
Ma nincs idő...
ne kérdezz ne nézz halj bele mérgezett életed használt ruha szagába ha már nem volt időd kidobni ballagási öltönyöd...
Három kérdés...
ki mosta fel az utcát a fejről lecsöpögő vértől mit mondhatnék neked ha nem kérdezel semmit elhiszed hogy az igazság sosem félelmetes...
Az utolsó...
a legutolsó földieperszemet meghagytam annak a csigának aki elkerülte a rá váró halált elkerülte a kék csigamérget piros-kék szivárványosodik a világ...
Folyton...
a kapunk belső oldalát minden évben leszarják a gerendák mellett fészkelő fecskék tán haragudnom kellene rájuk de inkább úgy teszek mintha észre sem venném...
Szeretők...
néha félve egymásra néznek ilyenkor az otthon hagyott társuk arca néz vissza rájuk minden ígéret hiábavaló találkoznak...
Új élet...
a régi sem volt rosszabb az újabb sem lesz jobb a megszületett gyermek megkezdte a visszaszámlálást... | |
955. | [tulajdonos]: Frissek... | 2025-06-12 11:31 | Túl sok...
másodpercenként lépsz egyet néha ez már szinte futás mintha labdát kergetnél egy pályán ahol csak a bíró nézi az időt mire a utad befutod az ő óráján is megállnak a mutatók...
Fölöttünk...
szavak és mondatok drónjai szállnak el süvítve fejünk fölött már nem figyelünk rájuk megszoktuk az örökös veszélyt ráadásul mi is kiabálunk...
Nincs menekvés...
nem vetek keresztet magamra az útszéli Krisztus előtt mohás feszülete előtt rókák és borzok üzekednek míg a Holdat eltakarják a szemérmes angyalok...
Csapszék...
pálinkabűz a sarokban bazdmegezés visszhangja asztalodra te is kitetted késedet és a gondjaidat vársz hogy valaki megértsen vagy beléd kössön...
Ami igazán...
nem bölcselkedésre születtünk építésre és rombolásra ennyi a tudásunk...
Nemsokára...
sok van már mögöttem amit elfelejteni lenne érdemes mi marad nekem ha kiderül netán hogy hitem is csak foszló délibáb volt... | |
954. | [tulajdonos]: Frisseek | 2025-05-30 10:58 | Séta...
recsegnek a kövek a cipőd talpa alatt kellemes az élmény még ha néha mintha a fogadat húznák vádlid egyre vastagabb tüdőd és szíved egyre gyorsabb érzed, hogy élsz mégis a foteledre gondolsz ami csendben vár, míg haza nem érsz...
Hangpár... Szemek. Ráncok. Összevont szemöldökök. Krákogó hang dörren rád. Összerezzensz. Majd mint egy mesében, megszólít egy angyal. Nem hiszel. Neki sem...
Dialógus...
a sóbányába ömlő patak vizének fecsegésére sírva hüppögő bányászok felelnek. Az Úr adta, az Úr visszavette...
Az...
sok órád van, ilyen is, olyan is, de csak egyet hordasz, megszoktad, mint az életedet... északnak indulsz, hogy miért épp arra, nem tudod. Kérdésed nincs, mert minden válasz kimondhatatlanná lett...
Szenvedés...
hiányzott a komor ég sötétje az itt-ott kiradírozott fénycsíkokkal...
Folyton...
Beülök a volán mögé, beteszem a slusszkulcsot a helyére, ráindítok, felbőg a motor. Bekapcsolom a rádiót,amerre mennék, dugó várható. Elfordítom a kulcsot, kiszállok az autóból. Megiszok egy pohár bort, hozzá falok egy harapás kenyeret... | |
953. | [tulajdonos]: Frissek... | 2025-04-03 09:26 | Dél...
most a legkisebb az árnyékom én magam is összeaszalódtam töppedten jéghideg borra várok hogy bennem megnemesülhessen mindazzal együtt amit erről a napról gondolok...
Talán emlékszel...
úgy álltál ott mint egy otthagyott babakocsi arcodon rémülettel a sorsod elkerülhetetlen gondoltad amikor a szemebe néztél...
Tengersirató...
olvadó jéghegyektől hígul fel a sós tengervíz se tenger se óceán csak egy nagy tó lesz a világ a mélységben egyre nő a bevilágíthatatlan sötétség...
Mi, kívülmaradtak...
nem fogadott be bennünket sem a falu sem a város sem a haza haszontalan nemzedék hajléktalanul ragadtunk le sorsunk kátránypapírján ami bőrünket is letépi ha vergődni kezdünk ellene egy szavunk sincs hát...
Vihar a folyónál...
partra vetett hal fekszik egy tehéntrágyacsomóban amit még nem mosott el a mederből kicsapó hullám az iszappal együtt felkavarodik és háborog a gyomrom félek... | |
952. | [tulajdonos]: Frissek... | 2025-04-02 10:15 | Horoszkóp...
hatalmas trágyás büdös marhabőrt kaptam három napja csak áztatom amikor vizet cserélek a friss víz előtt a régi véreset kiöntöm a fügebokor alá... akár egy vízöntő...
Alvó unokám...
boldog úgy látom mosolyogva alszik talán épp a kvantummechanikáról vagy a vulkánok életéről mesél óvodás csoporttársainak...
Fullasztó éjszaka...
kíváncsi csillagok hunyorognak össze amikor benéznek ablakomon a Hora alól kutyaugatás töri meg az univerzum csöndjét a kutyáknak visszaugatok...
Ne menj még...
nincs semmi dolgod ne menj még kérlek fogadd el hogy ha nem vagy itt velem megtalálnak a Paradicsomból kiűzött szörnyek és angyalok és rám szakad a VALÓSÁG...
A pillanat...
meglátod a csendet amikor az rád visszanéz eszedbe jut milyen szép kép lenne ez egy versedben ceruzád után nyúlsz fájdalom hasít alkarodba felszisszensz kavarog a semmi körülötted... | |
951. | [tulajdonos]: Frissek... | 2025-04-01 13:22 | A tavasz falun...
jééé már kibujt a medvehagyma jééé virágzik a mandula jééé bokros már a vadfokhagyma jééé fészket hordanak a rigók a gólyák jééé már megint füvet kell nyírni a házunk előtt...
Vízesés...
a hegy szeméből folyamatosan csordogál a könny néhol olyan bőségesen hogy patakká válik mi eddig csak forrásnak látszott a vízesés mély gödröt vág a hegy ráncos arcára mégis zöldebb alatta a fű meg a fa...
Temetőben...
sivár sírok halmaza bennük hosszan nyújtózkodó halottak kikopott közlekedőutak nem visznek a falusiak virágot a sírokra mert hajnalra mindig lelegelik őket a nagyon is élő éhes szarvasok...
Vihar előtt...
hajnalban fel kellett kelnem a folyamatos zúgás miatt kihallgatóztam az udvarra is nem találtam a hang forrását este furcsa volt a tévé hangja bedugtam hát a jobb fülem kíváncsi voltam: ugyanaz gyakorlatilag megsüketültem.!?
Verssorok...
nincs plakátmagány sem tojáséj a halnak sincs éji dala Isten sem tömi Máriát a nép sem kér nem vesz ragad;
Verssorok csak halott szavak... | |
950. | [tulajdonos]: Frissek... | 2025-03-31 13:00 | A kompnál...
a hajócsavar felkavarja a múlt vizét sorra jönnek elő az eltűntek csontvázai nincs sem dinnyehéj sem szemét a folyó mindent felfal és megemészt... nincs bátorságom felszállni a kompra a túloldalt nem ismerem és nem szeretnék róla a vízbe esni...
Valódi élet...
Istennel nem lehet veszekedni főleg nem úgy, hogy azt mondod NEKI "megbaszom az anyád kisköcsög" Isten nem zár börtönbe de nem is sír ha így beszélsz VELE csak néz csak néz és hallgat... rég nincs már más dolga...
Mint a könyvekben...
megszámlálhatóak vagyunk mint a betűk a könyvekben higgyük azt hogy fontosak és nélkülözhetetlenek... mert ha csak két betű is kiesne a biblia csak bili lenne...
Bár...
nem álmodsz eseményhorizontodon hosszú ideje semmi sem látszik ami érdekes lehetne bárkinek magadba csak te látsz csak te ismered mi az igazság mini fekete lyuk vagy bár erősen megválogatod hogy mit nyelsz le...
| |
949. | [tulajdonos]: Friss... | 2025-03-30 10:10 | Bundi…
Az 1970-es évek elején apám sikeres önakasztása után Bundi kutyánk is beteg lett. Először lelki, majd a teste is reagált, lehet, épp apám halálára. Fején hatalmas daganat nőtt, eltorzítva addig szép, hű tekintetét, s minden pillanatban láttam, nagy fájdalmai lehetnek. Anyám szinte sosem volt otthon, dolgozott, hogy legyen zsíroskenyér, vagy épp paprikáskrumpli a tányérban, s eljött a tavaszi szántás ideje. Egy nagydarab, igazi parasztembert küldtek a mi utcánkba, aki végigszántotta a téesztagok kertjeit, ingyen, pohár borért. Amikor a mi házunkhoz ért, bevezette a két lovat az ekével, s nagy örömmel megengedte, hogy felüljek az egyik hátára. Széles volt a ló háta, félig muraközi, alig tudtam megülni, de ez a ló nem a mesebeli paripa volt, hátán ülve csak helyben tudtam képzeletben vágtatni erdőn és mezőn. Amikor levett róla a gazdája, akkor jött elő talán nevetésem hangjára Bundi. Ahogy meglátta, felvett egy darab vascsövet valahonnan, és egy jól irányzott ütéssel fejbe vágta. Nem piros volt a vére, hanem halvány rózsaszín. Rögtön elpusztult. Nem kell hagyni szenvedni – mondta, és hozzákezdett a barázdák szántásához, de előtte még megkérdezte, szét, vagy össze szántson. Sírtam? Perszehogy. Te nem sírtál volna? Megvártam anyámat, s csak mikor hazajött akkor földeltük el a nyárfa alatt. A gödröt én ástam meg, anyám tette bele Bundit, aztán mindketten rákapartuk a földet, ami ugyanaz volt, mint a kertünk földje.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|