Ocsovai Ferenc
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
55.
| 2025.05.17 10:01 | Ocsovai Ferenc -- re: Akkor sem
|
Válasz erre
Előzmény | Kedves Gyurcsi!
Nagyon szépen köszönöm! Talán nem is tudod, az ilyen típusú visszajelzések milyen értékesek a számomra. Azon vagyok, hogy a versek azoknak az életében is ott legyenek, akiknek nem feltétlenül az irodalom tölti ki az élete nagy részét.
Minden jót kívánok!
Üdvözlettel: Ocsovai Ferenc | 54.
| 2025.05.16 20:00 | gyurika@zalangyorgy.hu -- Akkor sem
|
| Válasz erre |
Keves Ferenc!
Ilyen hosszú versek elolvasásába én már félve vágok bele, de az első szakasz után most nem bántam meg. Ráadásul - ellentétben a versek vagy hetven százalékával - az egészet érteni vélem.
Nem tudom, hogy egy laikus véleményével kezdhetsz-e valamit, de nekem ez nagyon tetszik, és gratulálok!
Üdvözlettel - Gyurcsi | | A fenti posztra érkezett válaszok: Ocsovai Ferenc | 53. 52. 51.
| 2025.05.01 10:51 | Bak Rita - szerki -- meo | In hoc signo…
|
| Válasz erre | Kedves Ferenc!
Van mélysége, lendülete a versnek.
Erős sorokat olvasunk, például a küövetkezőt: :" kire nem emberként, hanem csak mint biodíszletre néznek.", de más sorokat is említhetnék.
Marasztalom a verset. | | A fenti posztra érkezett válaszok: Ocsovai Ferenc | 50. 49.
| 2025.04.15 09:23 | Köves István - szerki -- meo | Rémálmok órája
|
| Válasz erre | Hagyományos eszközökkel hagyományos témában megszólalni - és még refrénszerű versszakzárással megtetézni, no, ez már valóban kockázatvállalás. Ám kétségtelenül dalolható, hatásos, vállalhatóan megosztó. | | A fenti posztra érkezett válaszok: Ocsovai Ferenc | 48. 47. 46. 45.
| 2025.04.01 13:54 | Fűri Mária - szerki -- meo | Különös szimpátia
|
| Válasz erre | Kedves Ferenc!
Tetszik a vers, nem ritka az irodalomban, így nyilván az életben sem, hogy a(z) (volt) ellenségbe szeretünk bele. Sok információt hordozó, felfokozott érzelmű versnek látom.
Az elején kihagyni javasolnám ezt a sort: "haja szőke, szeme barna, kacaja édes," mert a cserfes diáklány elég sztem a vonzalom igazolására. Hagyjunk valamit az olvasó képzeletére is.
Elírás:
Nevetettél -- gondolom, nevettél | | A fenti posztra érkezett válaszok: Ocsovai Ferenc | 44.
| 2025.03.10 18:43 | Bak Rita - szerki -- meo | Én nem tudom…
|
| Válasz erre | Kedves Ferenc!
Van ritmusa a versnek, a pozhitív jövőkép néha látomásos képekben jelenik meg, a katasztrófát felválthatja a reményteli jövő és az újrakezdés lehetősége is adott lesz a versíró számára.
Marasztalom a verset. | | A fenti posztra érkezett válaszok: Ocsovai Ferenc | 43.
| 2025.02.23 09:56 | Bak Rita - szerki -- meo | Különös szimpátia
|
| Válasz erre | Esszészerű vers.
A román-magyar kapcsolat és a saját érzések összekötése kissé furcsán hat.
A román-magyar történelmi viszonyok leírása inkább esszé- semmint versszerű. | 42. 41.
| 2025.01.06 10:26 | Filip Tamás -- Különös szimpátia
|
| Válasz erre | Kedves Ferenc,
csak egy rövid olvasói visszajelzést szeretnék tenni: nagyon jó lett ez a vers.
Igazi truváj, hogy egyszerre feltárulkozó és mégis férfiasan szemérmes.
Üdvözlettel,
Filip Tamás. | 40.
| 2025.01.06 09:50 | Ocsovai Ferenc -- re: meo | Bíbor esküvő
|
Válasz erre
Előzmény | Kedves Mária!
Köszönöm szépen, valóban, én is úgy érzem, a lírai énnek az Ön által is leírt viszonya jelenik meg a versben a tragikummal kapcsolatban.
Üdv.: Ferenc | 39.
| 2024.12.29 10:43 | Fűri Mária - szerki -- meo | Bíbor esküvő
|
| Válasz erre | Végig fenntartja a figyelmet. A versbeli konkrét mondanivaló egyetemes, mindenféle elragadtatás pusztulása beleérthető; de furcsa módon a vers emelkedettsége bánat helyett inkább a felismert realitás elégedettségét sugalmazza, mintha ez a múló szenvedély a szövegben újra megtalálná önmagát. | | A fenti posztra érkezett válaszok: Ocsovai Ferenc | 38.
| 2024.12.20 11:28 | Ocsovai Ferenc -- re: .
|
| Válasz erre | Kedves Felhasználó!
Törekszem a híd felépítésére, a szintézisre múlt és jelen között. Nem egyszerű a dolog. Ahogyan a régiből sem szeretném kidobni azt, ami működött, úgy az újból sem szeretném elutasítani azt, ami működhet.
Részemről a közöny és a cinizmus, mint a mostani korra való reflektálás, sohasem működött. Nem azt szeretném sugallni, hogy erőszakra van szükség, ha valaki ismeri a verseimet, tudja, hogy a békét és a harmóniát keresem. A passzivitás és a bezárkózás egészen biztos, hogy nem megoldás, és az sem, hogy az irodalmi elit homokba dugja a fejét. A legtöbb tragédia és szenvedés félreértésekből és lefojtott sérelmekből fakad, ezeket kell elkerülnünk valahogy.
Én sajnos a mainstream, kortárs irodalmi világból nem ismerek olyan magyar költőt, aki megfogott volna annyira, hogy elismerjem és méltassam a munkásságát (a nem elit világból van ilyen, nem is egy). Konkrét ajánlásokba, fejtegetésekbe, kinek ki igen, ki nem, nem látom értelmét belemenni.
Köszönöm viszont, hogy felvetette ezt a fontos diskurzust.
Üdvözlettel: Ocsovai Ferenc | 37. 36.
| 2024.12.07 17:00 | 69420 -- .
|
| Válasz erre | Kedves Ferenc!
Régóta szerettem volna már írni a verseiről, mert nyilvánvalóan programja van, kihívást intéz a nagybetűs Szakmával szemben (ahogyan a 'Kocsmák hősében') utal rá és ahogyan a 'Kóbor testamentumban' is sok helyen ("Félpalóc ivadék és kimosdott proli maradtál/a kényes Szalon és finnyás Klub szemében"). Vagyis a költészetének az egyes művek fölött álló mondanivalója van és én most erre szeretnék reagálni, mert látom, hogy itt csak naiv dicséretet kap (vagy ostoba és alaptalan tücskörészést egy naplóban egyszer), a mainstream irodalmi élettől pedig valószínűleg lenézést, ami viszont ugyancsak nem vehető teljesen komolyan.
Erősen meghitt kapcsolata van azzal a romantikus lelkesedő-rímes hagyománnyal, ami töretlen formában körülbelül a XX. század első két évtizedéig tudott aktuális és haladó lenni, attól fogva pedig az elit irodalmi élet egyre inkább megveti.
Viszont egyértelmű, hogy az emberek nagy részét mégiscsak ez szólítja meg. Elég felnézni a poet.hu-ra vagy népszerű facebookos költőkre- akik nem a Rupi Kaur-i instapoetryt mívelik, mind-mind ebbe a romantikus lelkesedő-rímes hagyományba csatlakoznak be.
Teljes világos szakadás van tehát aközött, amit az emberek szeretnek (dalnokság) és aközött, amit a hozzáértő elitkultúra elismer (modernség). A nagy költő ezt kell hogy áthidalja.
Ehhez azonban alaposan ismernie kell mindkét oldalt, mert amíg csak a felszínüket tekinti, egyiknek sem sajátíthatja el az értékeit.
Mert mi is a régi irányzat felszínes látszata? Nyilvánvalóan a forma, a szó legdrabálisabb értelmében, jelentvén rímet, mértéket és hasonló mesterségbeli sallangokat. Ezek magukban nem garantálnak semmit, tökéletes hagyományos rím-és ritmusképlettel is lehet kiábrándult, köznapi, posztmodern nyelven beszélni, mint Lackfi vagy Varró Dániel esetében.
És mi a mainstream irányzat felszínes látszata? Kiábrándultság? Cinizmus? Üresség? Öncélúság? Érthetetlenség? A bizarr és a prózai leggyomorforgatóbb összeházasítása, amelyből sehogyan sem jön ki a vágyott eredetiség, csak tudálékos fecsegés?
Igen és nem, igen és nem, ezek szalmabábok, amelyek magukban rendkívül kiábrándítóak és mellettük voksolni éppolyan értelmetlen, mint ellenük. Mert természetesen a dalnokság és modernség nem ennyiről szólnak.
A hagyományos, kötött forma egyrészt előírja a világ kerekségét. Ezt úgy értem, hogy a rímben kicsengő sorokba nem illenek bonyolult összetett mondatok, vagyis nehezen alkalmas árnyalt, ambivalens viszonylatok kifejezése: rövid, csattanós tanulságok működnek helyettük. A rím emellett utal a dolgok összecsengésére, arról a reményről szól, hogy kérdésekre válaszok következnek, Á-ra Bé, télre tavasz, nyárra tél, borúra derű, ésatöbbi.
Így alapvetően hozzátartozik olyan romantikus kifejezések szerepeltetése, mint Remény, Hit, Tisztaság, Törvény, Hegyfok, Angyal, Erény, Hős, Derű, Dicsőség, Röpke Sejtelem, Vágy, Szentség, Álom, Istennő, Isten, miegyéb. Ezek bevált szimbólumok határozott értékek kinyilvánításaira.
Csakhogy elég sz@r történt a világban ahhoz, hogy ezeket az értékeket felülvizsgáljuk, és megállapítsuk, hogy lényegében az emberek elnyomását szolgálják. Ugyan kinek a tolla állt a "harci dicsőség" leírására az első világháború után? Ugyan ki tud még "Feslett" és "Tiszta" nőkről beszélni a komplex PTSD, Stockholm-szindróma és hasonló jelenségek megértése után?
Egyszerűen azt kell látni, hogy az első látásra "cinikus", "hideg", "szeretettelen" irányzatok, amiket mára ugyan kisajátított az elitkultúra, igazából a legnagyobb szenvedésből és áldozatiságból jöttek. A dadaisták például, akik bajszos Mona Lisát meg piszoárt állítottak ki, egytől-egyik a világháborút megjárt emberek voltak, akik nem azért nem tudtak többé marcona és nemes Római héroszt festeni, mert fogalmuk sem volt a háború természetéről, hanem éppen azért, mert túl jól megismerték azt.
A modernek kedvenc szava erre a dologra ugye a "reflexió". Vagyis a dolgok átértékelése, perspektívába helyezése, átgondolása.
A reflexióval telt líra és élet szerintük jobban el tudja kerülni az erőszakot, méltányosabb, érettebb és bölcsebb, mint a reflektálatlan heveskedés, ami lényegében egyenlő az erőszakkal.
Másrészről a reflektálás el is veszi a dolgok energiáját; csak közvetlenül és erőszakkal lehet az életben helyet foglalni (az ember minden lélegzetével elveszi mástól a levegőt; eltapossa a füvet meg a bogarakat; foglalja orvosi várólistás helyet, lakást, stb.) Végül is az agresszívebb, sovinisztább életforma életrevalóbbnak bizonyulhat, éppen a gátlástalanságánál fogva. És az igazságosság fenttartásáért, az emberek segítéséért is életrevalónak kell lennünk- lásd Bertold Brecht Szecsuani Jólélek c. drámáját.
A jó költő tehát meg kell hogy valósítson egy rugalmas egyensúlyt a reflexió és közvetlenség között, fel kell ismernie a hagyományos formában tobzódó erőszakot és annak megbocsáthatatlan elfogultságát, és mégis aktivizálnia kell ott, ahol nélküle elvesztené a lendületet, és el kell számolnia ezzel a meghasonlottsággal.
A reflektált modernség viszonya az erőszakhoz azonban nem jelenti azt, hogy az irányzat minden művelője jobban ismeri a szenvedést, mint a romantikus-lelkesedő egyének. Gyakran éppen fordítva áll a dolog. Mert a reflektált, torz, cinikus, panaszkodó hangnem mégiscsak apellál a változtatásért: fel akarja ébreszteni a nézőt ("változtasd meg élted") el akarja idegeníteni a társadalmi hazugságoktól, ami luxus.
A kiszolgáltatottság egy bizonyos foka alatt ugyanis az ember nem tud mit kezdeni a társadalomkritikával, az elidegenítéssel, a vádló, szubverzív torzításokkal, a lelkének felkavarásával: a kiszolgáltatottság egy bizonyos foka alatt már többet ad a fennálló viszonylatok szép kikiáltása, a "láncok bearanyozása".
Ezért van az, hogy az emberek legnagyobb tömege azt a kultúrát szereti, ami látszólag megerősíti az őket elnyomó társadalmi működéseket és babonákat, és ezért kicsit sem lehet vádolni őket.
(Vagyis ha a láncokat eltéphetnénk, jobb őket a lehető legkegyetlenebb formájukban megmutatni, hogy valóban el is akarjuk tépni őket, azonban ha eltéphetetlenek, hozzá lehet fogni a megaranyozásukhoz.)
De hogy mit akarok mindezzel mondani? Összességében azt, hogy Ön nagyon erősen elutasítja a költészet modern vívmányait, ezzel elszalasztva azokat a lehetőségeket, ahol ki kéne mutatni a láncok csúfondárosságát. Vagyis vakon elfogad nagyon sok olyan klasszikus alapfeltevést Erényről, Szerelemről, Dicsőségről, amelyek korlátozóak az Ön számára is.
Viszont így is jobb úton jár, mint a legtöbb kortárs költő, beleértve itt a sokat csodált elitet is: felismerte, hogy valamit kezdeni kell a lelkesedő-rímes-romantikus hagyománnyal, és van is tehetsége hozzá, hogy kezdjen vele valamit. Csakhogy ezt a pátoszt, ezt a romantikus lelkesedést valahogyan "meg kéne edzeni a kétségek kohójában" (Dosztojevszkij) ahhoz, hogy igazán életképes legyen. Vagyis összedolgozni a modernség vívmányaival anélkül, hogy kioltanák egymás erősségeit.
Nyilván én sem tudom megmondani, hogy ezt hogyan kellene megvalósítani, hiszen ha tudnám, már csinálnám is és ezért nem is lenne értelme utánozni.
De összességében azt akarom mondani, hogy előrébb tart a verseivel, mint ahogyan azt a "Szakma/Szalon" sugallhatja, viszont jobban meg kéne ismernie az ő oldalukat is. Szerintem el lehet sajátítani az erényeiket anélkül, hogy a visszataszító tulajdonságaikból (amelyek kétségkívül visszataszítóak) egy is megfertőzné a versnyelvét. | 35. 34.
| 2024.11.03 12:51 | Bak Rita - szerki -- meo | Kóbor testamentum
|
| Válasz erre | Mindenki sztár akar lenni természetesen és még nagyobb és nagyobb sztár. Kissé közhelyes téma.
A hagyományos versformák betartását látjuk.
Szépen megverselt téma.
"brokkolihajú, rongyrázó informatikus." - ez a sor vicces. | 33.
| 2024.11.03 12:25 | Bak Rita - szerki -- meo | Kóbor testamentum
|
| Válasz erre | Az a félelem van az olvasóban, hogy nem verset olvas, hanem egy ügyesen megverselt, közhelyes témát, hiszen mindenki sztár akar lenni, aki sztár , még nagyobb sztár szeretne lenni.
A személyes hiúság sok tekintetben ellenszenves. | 32. 31. 0 25 50 |
|
