Hamvas Gábor
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
5. 4.
| 2009.09.22 17:34 | Olv -- Körforgás
|
| Válasz erre | Itt-ott Ákos jutott eszembe.
"Olyan relatív minden
Támpont meg nincsen
A rút is annyira szép,"
"Új lesz a törvény
A régi lesz
Az új törvény"
"Még bújik a Hold, pedig megy le a Nap
Az alkony tüze a hajadba kap
Mindig csak játszol velem
Add vissza a régi hitem
Refr.: Ó, minden él
És magába visszatér
Régi és új
Örök harca dúl."
"De legyél a vígaszom
Jutalmam, vagyonom,
Rész helyett egész. "
| 3.
| 2009.09.22 16:48 | Dokk Szerki -- meo-üzenet | Körforgás
|
| Válasz erre | Ez is tipikusan az a vers, ami inkább ütempróbaként olvasható - szépen ringat a jambus, ritmikailag rendben van tehát a szöveg. A kincseit / nincsen itt viszont kicsit lestrapált rímpár, gyökere ugyanis a sokszor és sok helyen használt kincs/nincs összecsengés. Kincs, ami nincs - az anyatejjel szívjuk magunkba, szinte. Itteni felbukkanását talán menti az "itt" és a kötõhang+tárgyrag hozzácsapása, bár persze ez sem elõször látott mutatvány. De mondjuk, hogy elfogadható ez így; csak azért említem, mert nem árt odafigyelni arra, milyen kontextusban fordulnak elõ ezek az õsöreg rímpárok. Ha nem tud pluszt tenni hozzájuk a vers, akkor csupán arról tesznek tanúbizonyságot, hogy a szerzõ megelégszik a magától értetõdõ megoldásokkal. Itt azonban (még egyszer:) talán menthetõ, összhangban áll a szöveg által végül is sugallt harmóniával, épp ennek a harmóniának az ábrázolási módja teszi azonban sajnos bizsu-jellegûvé a verset. Szépen hozza a romantikus költészet régrõl ismerõs fogásait ("A táj kitárja lelke kincseit", "Arany porát a Nap lehinti hát.", "Ezüst mezõt terít le most a hold"), összességében azonban nem nyújt olyan képi-nyelvi többletet, amivel megkülönböztethetné magát a sok-sok hasonló verstõl. Itt van aztán például a következõ sor: "A rút a szép. A rossz a jó. Miért?" Nem baj, hogy ez a sor megmarad a kérdés feltevésénél, hanem az, hogy ez a kérdés ebben a formában szerintem nem érvényes kérdés. Vagyis az a két mondat nem érvényes inkább, amikre a kérdés elõzetes igazságként (hipotézisként?) épít. Nem állhat meg egy vers ott, hogy kimondja: a rossz a jó. Ez egy dalszövegben elmehet (az Ossian jut eszembe réges-régrõl: "Unom már, hogy a rossz a jó / s nevetséges a szép"), de egy versben ez csak a felszín kapargatásának tûnik. Mert úgy summáz, hogy közben láthatatlanná teszi azokat a mérhetetlenül gazdag tartományokat, amelyekben bármelyik vers kutakodni képes, mert szabadságában áll. Mintha (rossz hasonlattal élve) meg akarnánk ismerni valakit, elmennénk a lakására, benyitnánk a szobába, ahol minket vár, pillanatig felmérnénk a szobát, majd rácsapnánk az ajtót, elhagynánk a házat, s ha valaki megkérdezné tõlünk azután, ki az az ember, akkor annyit válaszolnánk, hogy ott van, annak a háznak abban a szobájában. | 2.
| 2009.09.20 12:07 | Dokk Szerki -- meo-üzenet | Hiány
|
| Válasz erre | A cím miatt nagyon kíváncsi lettem a versre - vajon egy ilyen kicsit iskolás, a vers vélhetõ központi témáját reflektorfénybe állító cím után milyen szöveg következik majd? Ad-e valami pluszt, valami pimaszul eredetit ehhez az elképesztõen fontos, ám épp fontossága, mindenütt jelenvalósága miatt túlontúl gyakorta elõcibált fogalomhoz? Valami személyes tapasztalást netán, amelynek mégis van egy nem elhanyagolható, általános tanulsága? Hiány (szerelem, idõ, Isten) címmel ugyanis azt hiszem, így volna értelme verset írni. Ebbõl a szempontból sajnos csalódást okoz a vers. Mert kiszámíthatóan hozza azokat a nyelvi kliséket, amelyeket ez a fogalom lendít mozgásba. A hiányos mondatszerkesztést, mondjuk:
"Átölelem a párnám, mert.
Vekkerre ébredek, hiszen."
S ez a szerkesztési mód uralkodik végig a versen, sajnos. Miért sajnos? Mert a versnek ezen túl is nyújtania kellene valamit. Egyedül a "nincs jelen" kétértelmû játéka jelenthetné a nyelvi béklyókból való kitörés lehetõségét, mert bár önmagában ez sem túl eredeti, de mégis utat nyithatna eddig bejáratlan, vagy kevéssé bejárt tartományok felé. Ehhez mérten a zárlat együttállása ("Vajon mit hoz a jövõ, ha. / Nincs jelen.") még ügyesnek is mondható, de nem kellõen ügyesnek. Azt hiszem, ezekre a versekre szoktuk azt mondani, hogy kevés. Ez a jelzõ talán sértõnek tûnhet, pedig nem szánjuk sértõnek. Sok mindent sûrít magába. Jelen esetben például azt, hogy a vers túl rövid, túl töredékes. Vagy hogy ezzel a hosszal komprimáltabb, s talán rafináltabb tartalomra számítanánk. Vagy hogy ezzel a tartalommal nem tudunk meg szignifikánsan többet a hiányról. Ha slágeresen akarom befejezni (elnézést ezért), azt mondom: hiányzik ebbõl a versbõl valami. Maga a hiány? Nem tudom. | 1.
| 2009.09.13 20:03 | Dokk Szerki -- meo-üzenet | Én meg ? s mások
|
| Válasz erre | egy-egy pillanatra magával ragad a recitatív dorombolása a szövegnek, pl az öltönyös rész kifejezetten tetszik, csak amikor a végére érek, úgy érzem nem kapok semmit. nincs hatásos mondanivaló, általánosságok, mérhetetlenül egyszerû megfogalmazásán kívül. a közléskényszer kevés, kell találni újszerûségével, vagy egyéni megközelítésében kiemelkedõt, ha számot kívánunk tartani mások érdeklõdésére. ha van belsõ motiváció, az jó kezdet, tanulással, gyakorlással, minden készség fejleszthetõ, igyekezz rátalálni a saját egyéni hangodra, még sokat kell rajta dolgoznod | 0 |
|
