2675 szerző 33592 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
KIEMELT AJÁNLATUNK

Falcsik Mari
  Keresetlenül
Új maradandokkok

Kiss Anna Mária: A zöld hernyó meséje
Fellinger Károly: EGYARÁNT
T. Kiss Melinda: már csak azért sem
Németh M. Károly: nem reggel a munkásbuszban
Paál Marcell: Visszakezdés
Mórotz Krisztina: cannabismese (változat)
V Varga Zoltán: Volna jó
Mészáros László: Útvesztő
Kosztolányi Mária: áldott vidék 2. (Türjei Zoltán segítségével)
Kántor Zsolt: Maurice Blanchot füvet nyír
FRISS FÓRUMOK

V Varga Zoltán 6 órája
Kovács Viktória 9 órája
Péter Béla 12 órája
Bak Rita 17 órája
Nyári László 18 órája
Szigeti György 18 órája
Szoboszlai Judit 19 órája
Szilágyi Ákos 19 órája
Gulisio Tímea 1 napja
Mészáros László 1 napja
Bátai Tibor 1 napja
Dunai Andrea 1 napja
Biró Erika 2 napja
Nagyító 2 napja
Vajdics Anikó 2 napja
M. Kiss Gábor 2 napja
T. Kiss Melinda 3 napja
Faludy György 4 napja
Mórotz Krisztina 4 napja
Fellinger Károly 4 napja
FRISS NAPLÓK

Bátai Tibor 4 órája
akvamarin 11 órája
Baltazar 13 órája
Volt egy pillanat 14 órája
ELKÉPZELHETŐ 18 órája
PIMP 19 órája
kostenyész.0 1 napja
hurkapálcika 1 napja
P 1 napja
Pöröly 1 napja
fejlakók 2 napja
Ollram Csaba 2 napja
weinberger 2 napja
noézis 2 napja
Az őrült nő ketrece 2 napja
REGISZTRÁCIÓ
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: Pöröly
Legutóbbi olvasó: 2017-06-25 05:27 Összes olvasás: 118980

Korábbi hozzászólások:  
580. [tulajdonos]: Tennessee Williams2017-06-23 08:31






Férfi az étkezőkocsiban

Mozdulatlanul ült elsuhanó tájak között
meggörnyedve vagy lelapultan mezőgazdasági
felszerelésük összhangtalan terhe alatt
a férfi az étkezőkocsiban,
Wyomingot nem vette észre,
csak arról tudott, amit el akart felejteni,
arról, ami annál szorosabban tapadt hozzá, mennél inkább el akarta veszíteni.

Valahányszor egy kocka kinyílt, a másik bezárult.

De ő be volt zárva koponyájának levegőtlen dobozába,
és csak testének érzékszervei,
mint a szem, a száj, az ujjak
és kurtán szólva a nemiség,
adtak neki módot a menekülésre.

Igen, mert föllázadt a zárka ellen,
jegyet váltott egy másik állomásra,
nevet változtatott,
ismeretségének körét kibővítette
új arcokkal,
de azok kiábrándítóan hasonlítottak az addigiakhoz.

És most a vasuti étkezőben
várta, hogy a mozgás
legördít egy követ a szívéről.
De a kő vele utazott,
felszállt a manhattani vonatra, jelen volt
még Chicagóban, jelen volt még St. Paulban,
jelen volt még Chayenne-ben,
már úgy látszott, transzkontinentális kirándulásra indult.

Mellényén babrált,
óráját kihúzta zsebéből,
levette a láncot
kigombolta a három felső gombot,
de a súly megmaradt.

Láthatatlan poggyászt vitt magával.

Tűnődött, hogy érezné magát anélkül:
nagyon könnyűnek? Sőt anyagtalannak?
Igen, talán anélkül
egyáltalában nem volna szüksége vasuti
közlekedésre: fajsúlyát teljesen elvesztené.

Fényes csillámlások
a hatalmas déli napsütésben Wyoming fölött
jeleznék légi átkelését.
Egy finom, önelégült zümmögés a ragyogó légburokban
alighogy tudtul adná jelenlétét az idegeneknek.

De most és egyelőre még mindig a finom
és színtelen marha- és gabonakivonatot
tartalmazó erőleveses csészével maga előtt
az izomlazítás
jóga módszerét gyakorolta,
és mint elszakadt húrt, elengedte önmagát.

De még mindig összeszorította száraz ajkát,
miközben tekintete továbbra is befogadta
száguldó sürgönypóznák értelmetlen egymásutánját.

Vas István fordítása









579. [tulajdonos]: Weöres Sándor2017-06-19 11:18







Majomország





Hej de Messze majomország,

Ott terem majomkenyér,

majomablak majomrácsán

majomnótát ráz a szél.



Majomtéren, majomréten

majomhősök küzdenek,

majomszanatóriumban

sírnak majombetegek.



Majomtanártól majomlány

majomábécét tanul,

gaz majom a majombörtönt

rúgja irgalmatlanul.



Megépül egy majommalom,

Lesz sok-majommajonéz,

győzve győz a győzhetetlen

győzedelmes majomész.



Majompóznán majomkirály

majomnyelven szónokol

egyiké majommennyország

másiké majompokol.



Makákó, gorilla, csimpánz,

pávián, orángután,

bánja majomújságot olvas

majomvacsora UTÁN.



Majomvacsoraemléktől

Zug a majomreterát,

majombakák menetelnek,

Jobbra Balra Es címen.



Rémületes majomarcot

vágnak majomkatonák,

majomkézben majomfegyver,

a majmoké a világ.






578. [tulajdonos]: Szabó Lőrinc2017-06-16 21:28





Különbéke



Ha tudtam volna régen, amit
ma már tudok,
ha tudtam volna, hogy az élet
milyen mocsok,

nem fütyörésznék most az uccán
ilyen vigan:
valószínűleg felkötöttem
volna magam.

Régen, mint az álamok tékozló
más fiai,
azt hittem, lehet a világon
segíteni,

azt hittem, szép szó vagy erőszak
ér valamit
s az élet, ha sokan akarjuk,
megváltozik.

Minden szörnyübb, mint hittem akkor,
fiatalon,
de, hálistennek, egyre csökken
az undorom,

egyre jobban bírom az évek
förtelmeit,
és az idő és a közöny már
fertőtlenít.

Mert fátylát sorra dobta minden,
egymásután,
s harminchárom évem ma átlát
minden szitán:

látom, sokkal több a mocsok, mint
az ifjukor
sejteni bírta volna bennem
valamikor,

látom milyen rútúl becsapják
a baleket,
s hogy a balek azért balek, mert
mást nem tehet,

s hogy az ész az érdek rimája,
és hogy magát
sugaras hőssé a bitang is
hogy költi át,

s ha van is, kézen-közön elvész
az ideál,
és hogy nem hozhat egyetértést,
csak a halál, -

s mert mindez mégcsak nemis aljas,
nem szomorú,
a minden dolog apja valóban
a háború:

úgy nézzem elszát nyugalommal,
az életet,
mint reménytelen lepratábort
vagy harcteret.

Ha egyszerre tudok meg mindent,
hogy itt mi van,
egész biztossan felkötöttem
volna magam.

De valamit a sors, úgy látszik,
akart velem:
megmutatott mindent, de lassan,
türelmessen:

különbékét ezért kötöttem
a semmivel,
ezért van, hogy csinálom, amit
csinálni kell,

ezért becsülök úgy egy-egy jó
pillanatot,
ezért van, hogy a háborúban
verset irok

s a leprások közt fütyörészek
és nevetek
s egyre jobban kezdem szeretni
a gyerekeket.








577. [tulajdonos]: Kálnoky László2017-06-11 20:26




Az elsodortak



Újra és újra látom a képet, amely köznapiságával lenyűgöz,
banalitásával mellbe vág, szürkeségével lehengerel,
az egri főutcát a század harmincas éveiben,
a nyüzsgő esti korzót a liceumtól a moziig
terjedő kurta útszakaszon,
a sárga lámpafényben fürdő, elmosódott arcokat,
a gömbölyű hasú, középkorú urak méltóságteljes lépteit,
a vastag arany óraláncokat, amint a hivatalfőnökök vagy módosabb kereskedők
állig begombolt mellényét szegik rézsútosan,
látom terjedelmes vagy ösztövér hitveseik malomkerék-kalapját,
jól hallom a matrózruhás iskoláslányok vihogását,
amint kitódulnak az angolkisasszonyok kápolnájából, a májusi litániáról,
itt kölnivíz illata csap meg, amott bor- vagy szivarszag,
a törvényszéki bíró és neje kétoldalról fogják karon bolond leányukat,
mert máskülönben a fiúkat simogatná,
ezüstfejű bottal, ferencjózsef-kabátban
végzi esti sétáját a telekkönyvezető,
a nagytemplom őszhajú karnagya csitrik után lohol,
üveges ajtajú batárban hajtat el egy lilaöves kanonok,
és hat vagy hét templomtoronyból
hangzik föl egyszerre az estharangszó,
s már hullámozni kezd a kép,
míg a vízáradásszerű kondulások remegtetik,
hegyi folyóvá szűkül össze hirtelen a keskeny utcasor,
a hanghullámok áradása sodrába kapja a járókelőket,
tempóznak a karok, a víz fölött pontyszájak, harcsabajszok,
fuldokló kapkodás, némán tátogó halálfélelem,
így sodródnak mindannyian az éjfekete torkolat felé,
döglött pisztráng, én is velük, de lehorzsolt ezüstpikkelyeim
sokáig ott csillognak még az alkonyatban
a házfalakon vagy a parti sziklák oldalán.







576. [tulajdonos]: Nagy Gáspár2017-06-10 22:47
Ilyen világ

"izzó orcával rendületlen,
mert akár ti, oly arcul-verten"
(I. Gy. Mozgó világ c. verséből)


A holtak nem szólnak vissza
a holtakkal mindent lehet
arcátlanul nevükben szólni
kimérni képük az árulkodó
dilettantizmus húsboltjában:
"ez az úr minket szeretett"
igéit jelzőit fényképét
hagyta ránk
ez egy ILYEN VILÁG
a holtak hogyan is szólnának
a süketeknek
hogyan is fenyegetnék meg
az elvakultakat
hogyan is figyelmeztetnék
az átvert srácokat
hogyan is - mikor minden
támogatás arra szolgál
azt sulykolja időtlenül
az élőkkel is mindent lehet
sőt szabad
ahogy a holtak nem szólnak
vissza
ahogy az élőkkel
a cinkos lift fellegek fölé
szalad







575. [tulajdonos]: Nagy Gáspár2017-06-08 09:32






A tenger álma



Amikor a tenger alszik,
habjaiban Hold mosakszik,
naplementén Nap mosakszik,
amikor már nem morajlik,
ily gyönyörű égi fények,
álmot hozó jó remények
kisimítják hullámait
s meglódítják az álmait,
szállna álmában hajóra,
minden cseppjével hajózna,
vinné hullámait, vinné,
mélységeit is - ki hinné!
s hajózgatna nagy folyókon,
merengne a zuhogókon,
folyna forrásokig vissza:
tiszta lenne, újra tiszta,
Nap és Hold testvére lenne,
nyári zápor esőcseppje.






574. [tulajdonos]: Kiss Tamás2017-06-02 18:56





Mama beteg


Mama épp az ágyban fekszik: pihen.
Ha nem pihen, csak dolgozik: ilyen.
Ha nem látom, úgy is tudom: szeret.
Ha fáj neki, ő akkor is: nevet.

Mama éppen a kertben van: kapál.
Már nem hajol olyan mélyre: talán.
Ősz haja közt átlátok már: öreg.
Még nem tudtuk, de kiderült: beteg.

Mama most az ágyban fekszik: szokott.
Kedves arca ráncosabb már: fogyott.
Szemében még mélyen látni: remél.
Testének minden fájdalma: enyém.

Mi már tudjuk, elmegy biztos: siet.
Kezét megfogom, csókolom: hideg.
Lelke, hangja, egyre inkább: fáradt.
Szíve melege itt van még: nálam.

Szereti őt még az élet: Isten.
Imádkozott évekért: már nincsen.
Mama lassan elhagy minket: sírok.
Szótlanul emésztenek: a kínok.






573. [tulajdonos]: Pákolitz István2017-05-30 22:38





Naponként


aranysujtásos őszi esték
tücsökmuzsikás szép öregség
irgalmába ajánllak áldva
– nem tudom mennyi van még hátra

naponként mondjam el még jókor
ami benned a legfőbb jó volt
hogy minden minden úgy ahogy volt
mégis mégis csak érdemes volt

hogy árnyék volt ha volt hatalmam
amit akartál azt akartam
s úgy akartad amit akartál
ha kértél akkor is csak adtál

ki mindig tudta mi a dolga
ha a mennybe ha a pokolba
önmaga áldozata-foglya
– az istennek is sok lett volna

ki mindig tudta hogy mit vállal
ispilángot járt a halállal
s mert naponként volt bekerítve
jól tudta mi az: kiterítve

naponként mondjam el még jókor
ami benned a legfőbb jó volt
hogy magadat is elfeledve
lettél méltó a szeretetre

ki hitegető csalás nélkül
a ráncokba is belebékült
és naponként megbúvott ebben
az irgalmatlan szeretetben

ne a sírnál nőjön a mérték
hogy ki voltál és mennyit értél
mikor mindennek szöge-éle
legömbölyödik holt-kímélve

s a göröngy – súlyos meakulpa –
dübög a koporsóra hullva
élőnek olcsó nyugtatásra
drága sírkő-fitogtatásra

naponként mondjam el még jókor
ami tiszta emberi jó volt
s visszfénye hull szívemre áldva
– ha mégis én maradnék árva







572. [tulajdonos]: Vészi Endre2017-05-26 17:09




HŰTLEN NŐ UTÁN

Mély vízbe hulltak lépteid
és elveszett tekinteted,
utadra többé nem terít
a holdam ezüstszőnyeget
és napom nem virágzik át
éjeid sötét vánkosán,
mint kő oly idegen a szád
mint kő oly idegen a szám.

Nem kovácsolok csillagot,
hajadba lámpás ékeket,
tétlen-magamba bámulok,
számolgatom az éjeket.
Vésőmön rozsda csikorog
és múltamra hull veretnek.
Most már tudom, hogy hű vagyok,
és szégyenlem, hogy szeretlek.

A vízről lassan imbolyog
első utad, ó gyermekút!
hűs fodrok őrzik lábnyomod,
s én, mint akire köd borult,
csak ringatom e fodrokat
s a fodrokon túl tégedet,
akit szégyenem letagad
s kit rejtegetni nem lehet.

A múlton túl őrizlek én
tűzkorszak emléke gyanánt,
te hűtlen, riadt őzikém,
emléked mindig visszaránt.
Miért vésődtél így belém?
Növök mint televésett fa,
s bennem te is, úgy ahogy én,
sejtelmes mitológia.

Gyöngyházszíned elém dereng,
gyöngyházszíned s nehéz hajad,
s szavad nyomán a lepke csend,
s a lepke csend nyomán szavad.
Karod, ahogyan átkarolsz
s melled rugalmas vánkosa,
széthullt a tűzben, mint a gyolcs,
volt évszakaid mosolya.



ALVÓK BALLADÁJA

1

Kik alusznak könnyű szívvel,
karjaik kinyújtják,
boldogságuk áramában
ringanak az új fák,
sajkaforma lapulevél
lepi el a szájuk,
szép fejükön lombos erdő
őrzi a haláluk.

Karjaik mint ágas folyó,
szívük rigófészek,
mellük domború mezején
juhok legelésznek,
vékony, füstös kéménytorok
orgonasíp nékik,
sóhajukat könnyű hárfán
kislányok kísérik.
Jöttek ők az alvilágból,
felvilágba mennek,
felvilági kastélyokba
végső kegyelemnek,
felvilági leányokhoz
forró szeretőnek,
meddő anyák gyermekének,
örök teremtőnek.

2

Akik nehezen alusznak,
bénák és fehérek,
úszik utánuk a bánat,
s három veszett véreb,
úszik utánuk az álom
kocsonyás uszállyal,
vesztett kártyacsaták, gyilkos
pálinkák szagával.

Sorvadt lépcsők, rossz lakások,
sanda lámpafények,
ott ragyognak csillag helyett
páncélján az égnek.
Vékony gyerekhang lopakszik,
dermedt ölelések,
mint a lázas jégvirágok
ablakán az éjnek.

Felvilágból érkeztek ők,
alvilágba mennek,
álmodói boldogságnak,
édes szerelemnek,
énekeltek s szájuk béna,
s bennük béka vartyog,
ismeretlen zsarnokoknak
fizetik a sarcot.

1943




571. [tulajdonos]: Kibédi Ervin2017-05-25 09:23





Valami közbejött...


Szived mélyén ápolgattál egy álmot;
Megőrízni az újító tavaszt
Megmenteni a pusztuló világot
Enyhíteni a rengeteg panaszt,
Kinyítni minden bimbózó virágot.
De a természet gyászba öltözött.
Megváltoztatni nem tudod, már látod;
Valami mindig, mindig közbejött.

Egy bomló sejt, egy undorító eszme,
Egy háború vagy pont a nyugalom
Mártir halála vagy zsarnok veszte
Tán az öröm vagy épp a fájdalom?!
Hiába harcoltál a zord idővel,
Hiába védekezett ösztönöd
Gyenge voltál vagy bírtad jó erővel;
Valami mindig, mindig közbejött.

És ott várt anyád az utolsó órán
Elkészítgetvén végső szavait
Oly elhagyottan, oly egyedül árván
Te indultál, hogy mondj még valamit
Indultál volna! - de csak halasztottad -
Megnyugtatni, megvigasztalni Őt
És menthetetlenül elmulasztottad;
Valami mindig, mindig közbejött.

Mint a gyermek a felé szálló labdát
Mit női kéz ügyetlenül hajít,
Úgy vártad volna munkádnak jutalmát
Megoldva így az élet gondjait.
Ily gyermekesen sokszor remélhetted;
Megfoghatod az illanó időt,
Szeretted volna, ámde nem tehetted
Valami mindig, mindig közbejött.

Mint finom szellő titkai nyári estet
Úgy érintett meg a szép szerelem,
Azt hitted csak a keresést kerested!
Ám mélyebb lett a seb a sziveden.
De Ámor isten szerelem királya
Felettetek hiába őrködött;
Vége lett, elmúlt kapkodhatsz utána,
Valami mindig, mindig közbejött.

A nagy tanulmányt akartad leírni,
Megalkotni az örök dallamot
Az emberarcról könnyet letörölni,
A sok kérdés nyugodni nem hagyott.
Szobrot faragtál, kicsorbult a véső
És kezed alatt minden eltörött
Újrakezdenéd? Istenem! - már késő!
Valami mindig, mindig közbejött.

A társak, jóbarátok hová lettek
Bennük már csak a vak önzés maradt.
Hogy szerettek mind és hogy hizelegtek!
Hittél nekik és megcsaltad magad.
Egykor töled oly sokat reméltek
Most összesúgnak a hátad mögött,
A baj az volt, talán lassan megérted:
Valami mindig, mindig közbejött.

A fríss húson már régen zöld penész ül,
A márvány hajszálvékonyan reped
Sejted és érzed, hogy valami készül,
Hogy nagy veszélyben van az életed.
Nem lehet mást, csak állni, várni, félni
Mint űzött vad a néma fák között.
Szerettél volna mindörökké élni -
De nem lehet: - Valami közbejött.






A napló folytatása
A napló jelszava:
Tartalom:
Add meg a biztonsági kódot: 48h5  


Olvasói megjegyzés
Feladó: Tartalom:
Add meg a biztonsági kódot: 9zds  


Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2017-06-23 19:28 Vezsenyi Ildikó
2017-05-13 19:53 Nollag Mari
2017-05-09 12:19 KMara
2017-04-11 12:24 Káprai József Attila
2017-02-21 20:50 KŐrösi Zoltán
2017-01-04 20:58 ROZIKA
2016-08-27 08:02 Seholsincs
2016-08-27 08:00 kóboráram
2016-08-17 11:44 Szabad József
2016-08-08 20:44 Nietzsche pofi
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2017-06-25 01:08   Napló: Bátai Tibor
2017-06-24 23:28   új fórumbejegyzés: V Varga Zoltán
2017-06-24 21:28   Napló: Baltazar
2017-06-24 20:08   új fórumbejegyzés: Kovács Viktória
2017-06-24 19:56   új fórumbejegyzés: Kovács Viktória
2017-06-24 19:14   új fórumbejegyzés: Kovács Viktória
2017-06-24 18:19   Napló: akvamarin
2017-06-24 18:03   Napló: akvamarin
2017-06-24 17:12   új fórumbejegyzés: Péter Béla
2017-06-24 17:12   új fórumbejegyzés: Péter Béla