Kín
Kín
A vas megcsörren a két fülben,
húsba hatol s szétnyílik fájdalom.
Mi a sötétben, árnyként, hidegben
suhanva gyötör. Mély az ártalom.
Láttam vasrácsot, régi földje
ordító kínnak, magány a gyilkos.
Szó szirmait a zárka ködje
fedi lágyan, körülménye titkos.
A mai füst szárítja most is
a léleknek magányos árnyait.
Nevetve tördeli a pestis
szívnek rövid, gyenge szárnyait.
A magány látja már a gyengét,
aki nem áll fel, csak csöndben nyafog.
Csönd élezi a sodrott pengét
s tudja, hogy örökké szenvedni fog.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
