Úgysem Érted

A vakság lázad a semmittevés ellen,
Kiáltása belefúl egy szó pocsolyába.
Vérmocskos fogairól tudáscafatok lógnak,
Fél lábon ugrál vissza az idő mozgólépcsőjén.
Szagol valamit a politikához, de csak a bűzét érzi,
A pajzs mi elméjét védi: áttörhető egy tollvonással.
Szobrot emel a lázálmok emlékére,
S közben igazságot főz ebédre.
Tiszta szívet tölt a pohárba,
Ami csak azt mondja, amit gondolsz.
Dögcédulát hegeszt a falevelek törött lábára,
Ezzel jelezve: ez egyirányú utca, felépülni lehetetlen.
S miközben a tüdőrákja ollójával vadul integet,
Észre sem veszed, hogy minden teérted történik.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.