Montázs
Ha nő lennék, kurva lennék,
ingyen.
A föld durva bőrére potyogna
minden.
Én, nőért nem dolgozik!
Egy kanálka vért még iszom mielőtt...
Bizony hogy nőért van, ami nincs is.
Lehúzom a bőrt az ujjamról,
odaadom a kutyáknak;
egyenek véres Zolit.
A párna alá rejtettem egy revolvert
ha kellene
ellened te picsa!
Magam is csak a legszükségesebb mértékben,
meg az eszem dobtam el –
eldobom az agyam milyen jó fej vagy hujuj...
Lásd be végre, csúnya volt a nő, akit szerettél.
Mára elmúlt kettetlenem, mára elmúlt.
Volt nálad egy kis só csakazértis.
Valamit itthon hagytam –
ha egyszer erre gondolnék,
szólj hogy beszéljek róla!
Hallom,
ahogy basznak a cserebogarak.
Nem akarom hallani,
ahogy basznak a cserebogarak!
Az sem érdekel, ha verebek ülnek a délelőtt balkarján,
csak ne basszanak a cserebogarak!
Összefont karral állok a bejáratnál.
Kassákkal fogok szívni,
füvet, hasist, kokaint, egy szivart, pipát.
Mit, pipát!? Elszívok egy paripát!
Hátra hagyok mindent, különösen, ami fontos:
egy koldusnak adom a szemed színét és a neved.
Eladom a könnyeimet a halászoknak és megölöm a szeretteimet
El kezdek szidni minden(kit?),
Mocira pattanok és irány csikágó.
Elhagyom ezt az újplatonikus kockanarancs-vidéket.
Arcomból virágzik a gyom. Barátomat,
a torzarcú fiúcskát és a favágót magammal viszem.
Beszéltem egy pappal, azt mondta jól van.
Társaságunk jövő hét kedden elpattan.
Vihar támadt. Nagy szél.
Akkor Krisztus katonái
fegyverben kenyeret hajigáltak.
és a hamuszínegek meg (a blabla)
Apám boszorkányai alkonyattal leszállnak,
hajnalban pedig...
a tévé tetején ülnek és a (evdemgyaN( felé tartanak,
a Göncölszekér tükörképébe.
tivadaratya kimérten kopaszodik.
fordításokon töri a fejét.
én nem töröm senkinek a fejét,
az eszét mások belém törik.
majd én töröm magam másokért,
ez öröm ez nekem öröm
A nő, akit szeretek nincs,
és nagyon nő.
Én húszéves rongyos állat vagyok,
szarba túrok, szerelembe.
Szarba, szerelembe.
Ezek vallamellyest összetartoznak,
én meg jól beletúrok.
Szar a kor, a szerelem
Hadd ne mutogassak már
ezekre a mindvannak emberekre,
amikor a legkevésbé akartak nemlenni!
Az én szerelmem nincs,
még ha, mégha, úgy is tűnik.
Szállodai szobából taxival a gyalázatos éjszakáig,
ahol rettentően józan maradok –
Kivételesen beszélek magamról.
Kivételesen magamról beszélek.
helyettmagam magamhelyett
foglalok egy emberöltőnyit,
öltönyben egy ölnyit vagy kevesebbet.
Felrepültem és leestem a minap.
Mit nap? Este! Estében élek, életben estéllek.
Feketéllek. Mondván sötétlek.
És nyomot hagyok,
mint kádfalon testemről a kosz –
(kékfényben úszik egy széptisztakád...)
Én Művészekkel vagyok körülvéve.
Nagy betűkkel, meg művészekkel.
Nagyon elegem van belőlük!
A barátaim nem foglalkoznak ilyesmivel.
Részegen csak 20%-os vagyok,
józanul pedig olyan mint egy szar,
a belváros macskakövén,
amit a hajnali nap cirógat.
vagy olyan mint egy
Én egy valódi Én!
ami tud beszélni magáról(?)
Lényegül?
Énül?
Létül?
Disznók közt vagyok a gyémánt,
gyémántok között a disznó.
És szerelembe turkállok.
(Már rég nem olyan, mint két valamirevaló lehetségesség,)
ha tehát..., úgy ez egy...
És mivel a dombon két fa van,
alatta meg bagolytetemek,
úgy érthető lesz egyszerre az eleje is, a vége is.
Beatriche pokolba került.
Én odaírnám az összes nőmet ha poklot írnék.
Passzív múltidőben egy nő szeretget.
Az ideális nővel bárhol lehet...
A rosszrím mínusz 50 százalék,
jó rím, plusz szar gondolat: ötven,
száz ha nincs rím, nincs gondolat. –
Csak legyen aki végig olvassa
Hinta-palinta, szerintem a Liza volt a hibás,
én tévedhetetlen vagyok!
Labyrinth, labyrinth,
megcsavart egy fabilincs.
Én se írni nem tudok, se olvasni.
Megbuktam helyesírásból, és büszke vagyok rá!
Napokat buszozni egy másik világban.
Az egyszerű ember,
meg sem tudja nevezni
mi fán terem az
élet...
Én megtudom, de nem mondom.
Nem vagyok irigy, de gyenge.
Vissza kell adnom mindent, amit kaptam, a kurva életbe.
A törvény vasfedele alól párolog Szabó Lőrinc,
és én még csak nem is sajnálnám –
A frászt nem!
Ölni azért hülye lennék,
mert én tudom az élet mi fán terem...
Lepotyog a baglyok mellé és megrohad
A föld körül a nap, nem örül a pap –
félti az állását –
isten megfizeti, nem aggódom, megfizeti.
Valóban egy falóban mentem be a szívedbe,
nem is mondom hogy jöttem ki.
(Na barátom ebből jól jöttél ki.)
Beszívva kacagunk a helyzeten,
szétszedlek s te nem vagy, én szétszéledek,
és ott leszek mindenhol és mindenben.
Kicsikém! elképzel madaram!
megcsókolom a karod, lábfejed.
Sokat gondolkozom;
olyan módra váltok, ahol a lemerülés esélytelen.
(Víz alá merültem, megfulladtam, felébredtem.)
Körte, körte, levél, levél,
darvak, a daruk felett...
A wc-csésze megrepedt,
mindent eláraszt a szar, meg a szerelem.
Te! Kedvesem, gyengének tűnsz e mögül a pohár mögül.
Neglizsédben elalszol, nem kelsz fel többet nyitott szájjal.
(Hófehérkét két törp dugja)
Én a ketrecen innen, te a valóságon túl,
leszokom az életemről és rászokom egy másikra,
ahol, amiben, amin, amivel, olyanban, hogy
a kávéscsésze mögül meghat majd a látvány.
A játszótársam kalapban, fapisztollyal áll a
hosszú őszben. Gondolkodik, töri hétéves tapasztalatait,
szájában ellágyuló bazdmeg. –
Fiam mit műveltél?
Szívemből, mint furcsa szó kipattannak a girhes hattyúk
akiket úgy szerettem. Úgy szerettem.
Egy színház bejárata előtt téblábolunk
hárman csupa tétova.
Néma teát szürcsöl, borsmenteát.
Oh Lilla! Látens szerelmet táplálok
a gyerekkori játszótársam iránt.
Valóban féltékeny vagyok?
Mindenkinek elpletykáltam, kötelességtudatból:
a kurvák hegedülnek, lovagolnak
és biológiát tanulnak. – Mindegyik.
A nő hosszas agóniában van magával.
Beszéltem én már mindennel, ami él, és ami nem.
Csillagot választok egy lánnyal akinek a neve az anyámé. –
Mi van édesanyám, nem perdül a rokka?
cesaro summability monsieur Rimbaud
Abban a kocsmában nem adnak alkoholt,
kisgyerekek vannak a pult mögött,
óvodás lányok táncolnak a vasrúdon,
öregasszonyok zsebkendőt kötögetnek a vérhez,
amit a sápadt elefántokból csapolnak majd,
pedagógusok és filmesztéták verekszenek,
a sarokban pedig egy hétéves gyerek-pár kefél.
Örkény István és franz kafka a megfigyelők,
Josef K-t bilincsbe verik és leteszi a sütijét,
a hadnagy pedig dobozokat pakol(ki)pakol...
„Hátra hagyok mindent, különösen, ami fontos:
egy koldusnak adom a szemed színét és a neved.
Eladom a könnyeimet a halászoknak és megölöm a szeretteimet
El kezdek szidni minden(kit?),
Mocira pattanok és irány csikágó.
Elhagyom ezt az újplatonikus kockanarancs-vidéket.
Arcomból virágzik a gyom. Barátomat,
a torzarcú fiúcskát és a favágót magammal viszem.
Beszéltem egy pappal, azt mondta jól van.
Társaságunk jövő hét kedden elpattan.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
