Hidegvágó

Aláhanyatló napba nézett.
A csontjában érezte vádló,
mohón rámozduló hatalmát
a déli szélnek. Szennyes árban
utálta önmagát a hídról.
Nem hitte volna el, ha mondják,
hogy ennyire megváltozott már.
Az ólomszürke víztükörben
szemezve önmagával hosszan.
Mögötte áll a furcsa szellem.
Szellemképben tartott fagyott szín.
Pupilláját körben fémes láng
takarja. Kristályát szétvágja
benne krómpengéjével a jég.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Az Irodalom Visszavág, ÚF 6, 2000