Feltámadás

Nincs ember homloka mögött félelemmel, nincs idő.
Csak nevetgélő bahomet-fejek kapuid tetején,
és a hajnal nehéz csörömpölései.
Megtértél te is a hosszú keresésből.
Mint félig lehúzott redőny mögül készülő viharra,
figyelsz magadba, hogy súlya nélkül omoljon össze ami tart.
Csontjaid az utolsó március porában szétszórva hevernek.

Irgalmatlan Jóság. Lélegző angyalok.
Ne akard lakatlan szigeteidet, a tudhatót...
Szent balod utoljára int,
esteledsz, szívedben semmit nyálzó abüsszoszok.
Itt nyugszol, száguldó ismeretlen üstökös
az éjszaka teleszkópjain…
(Itt nyugszol, vizen ki járogatsz,
keresztül az örök hallgatáson..!)
Jóság, Jóság a színfalak mögött.
És a homokban a hermészi lábnyomok.
A végtelen háromágú szigonyára akasztott bőröd lóg.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.