A költészet hatalmáról




Félelemtől rángott a szám, két éles metszőfogát
villantva rám – bámult; s én rémülten fiókba zártam -
egyre átkozódott: költeménnyé vedli ő magát -
nyakamon két rothadó seb tátongott, s én csak vártam,

hogy csituljon a lüktetés. Akkor már hetek óta
gyötört, rágta húsomat, mellkasomon ugrált vadul:
- Te írsz engem? Te gyalázatos! Most eljött az óra -
kacsintott fenyegetőn -, hogy leckém végre megtanuld.

- Én írlak Téged! Olyan akarsz lenni, mint a Nagyok?
- Csak alkotni akarok…- nyöszörgött egy hang belőlem -
Alkotni? – fröcsögte - Nincs aki olvas, silány vagyok!

Elpusztítalak, vagy te ölsz meg engem; persze tőlem
fel is kötheted magad, én egy egérutat hagyok:
itt a fiók - csapta rám vihogva, s eltűnt előlem.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.