Magyánban


Magányban

Az élet egy ilyen enyhe reggelén
álmos az ember így korán kelvén.
Ekkor érzi, mit cipel a lelkén.

Gondolkodván, mit ér a férfi egyedül
magányban kávéval életbe lendül,
az ajtón kilép, a szellő elenyhül.

Síri csend az úton, csak egy cinkepár dalol,
és megáll az ember, fülel a fa alól.
Mellett egy boldog pár karolva gyalogol.

Irigy, könnyes szemmel figyeli Őket,
aztán a gyülekvő járókelőket.
Furcsállva figyel a szürke felhőkre.

Felhők, mik feje fölé gyűlnek sorban.
Kérdi: Mi értelme eme korban
életnek, ilyen magányos sorsban?






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: -, -
Kötetben: még nincs :))) (-, -)
Kiadó: -