Remény

Remény

Poros a kis szoba díványa,
Ő csak a pihenést kívánja.
Meredten néz önmaga elé,
felül, s prűd, fáradt arccal felkél.

A kisszekrényhez lassan csoszog,
rendszertelen hangosan szuszog.
Nézi a képet az asztalon,
unottan bámul az ablakon.

Repülő az égbolton halad,
csíkot húz, mi utána marad.
Erre Ő csak sóhajt, arca sápad,
egyszerre szeme könnybe lábad.

Hűvös őszi szél levelet fúj.
Reménykedik, lesz valami új.
Elköltözött már a fecskepár,
nem hallja nyüzsgésük, daluk már.

Elröppent más is őszi széllel,
kit imádott tiszta szívével.
Kiért lelkét, életét adná.
S bókok ezreit hallattatná.

Reggel langyos szél lengedezik,
s a ragyogó Nap ébredezik.
Arcába fúj a kellemes szellő,
megvillan a szép lankás lejtő.

Mikor a Nap ásítva felkél,
Új életet mosolyogván remél.
Új élet, mi múlt erejét veszi,
ami majdan boldoggá teszi...






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: -, -
Kötetben: még nincs :))) (-, -)
Kiadó: -