Kétbekezdésû balmenetes lencsefejû svédcsavar, két anyával, két alátéttel, és egy intermezzóval

- Bergman tiszteletes, az Ön férje,
egy nagy tudós- mondta Ingrid anyja,
Bergmanné, Bergmannénak, Ingmar anyjának.
- Nagyszerű volt tegnap is az igehirdetés,
s az istentisztelet, bár azt a predesztinációt,
        hiába magyarázta,
az ember bizony nehezen érti meg.

Ingrid a homokozó peremén állt.
Fél lábon egyensúlyozott, akár a gólya,
s oly régen csodálta már így Ingmart,
hogy egy kicsit unatkozott,
mert Ingmar, aki épp
egy hatalmas homokvárat épített,
azt mondta, hogy a homokozóba
másnak belépni sem lehet,
mert neki kell most az összes homok,
és hogy ez a homokvár lesz a világon a legnagyobb,
s örökkön örökké állni fog.

Bergmanné, Ingmar anyja azt mesélte
Bergmannénak, hogy a halpiacon Hallströmné,
a megszokott kofája,
árulja a világon a legjobb füstölt lazacot,
mellesleg a füstölt heringje se rossz,
s viszonylag nem is drága,
s hogy Bergman tiszteletes úr, a férje,
vacsorára nem eszik mást,
mindig csak füstölt lazacot,
mert ez a kedvenc étele.

Ingmar egy kicsit zavarban volt,
mert míg látszólag bőszen homokolt,
mélyen leguggolva, akarva, akaratlan,
Ingrid hosszú harisnyás lábaira sandított,
s bandzsítva imbolygó finom
kis bokáit leste nagy titokban.
Ingrid pedig csak illegett és billeget,
meg pillogott.

- Nálunk válóok a sárgarépa főzelék – vágott
Bergmanné szavába, Bergmanné, Ingrid anyja
- a férjem, Henrik Bergman mindig ezzel fenyeget,
persze csak viccel.
- Hiszen ismeri Henriket, a férjemet, milyen kövér,
behemót ember. Mindig mosolyog, igazi mókamester.
Nekem még csak udvarolt, de mindig egy nótát dalolt,
fogalmam sincs, hogy honnan szedte,
s alt hangon fennhangon elénekelte svédül:

“Ki az urát nem szereti,
Sárgarépát főzzön neki”

- majd kinyitott egy hatalmas kék esernyőt,
mondván, hogy rögtön esni fog,
pedig sütött a nap, egyetlen felhő se volt
Göteborg felett, sőt egész Svédország felett,
de még Dánia felett se, csupán messze,
Leningrád, azaz Szentpétervár felett,
meg még messzebb, Rejkjavik felett
terelgetett a szél néhány kósza bárányfelleget.
Ezt mutatták a műholdfelvételek.

- Már Einstein is megmondta valahol,
valamikor, valakinek, hogy
jobb egy optimista együgyű,
mint egy pesszimista, akinek mindig igaza van
- morogta Ingmar maga elé homokba mérgesen, de halkan, hogy csak Ingrid hallja meg.

Ingrid lábat váltott, és selypegett:
- Ingmar! Én ezt nem értem. Hisz ez
fából vaskarika. Hiszen Einsteinnek se volt
mindig, mindenhol, mindenben igaza.

A költő itt most bajban van. Fejet vakar.
Állat vakar. Tanácstalan a folytatás tekintetében.
Kínjában félrenéz, zavartan fütyörész, és
addig túrja üstökét, míg valami bekattan,
pajzán versikét rögtönöz heinei modorban:

“Ha játszanak a gyerekek
Próbálgatják a szerepet

Ingmar olyan tapintatos
Mert még tapasztalatlan
Ingridnél is ez épp az ok
Amiért tapintatlan

De felnőnek a gyerekek
És változnak a szerepek

Nem tapintatos Ingmar
Telve tapasztalattal
És nem tapintatlan immár
Ingrid sem Ingmar által

Jaj gyerekek… Jaj gyerekek…
Csak szerepek, csak szerepek”

- Azért írnak a világon mindenfele kilószámra
svéd gyermekverseket, mert a svéd gyerek,
a világon a legokosabb gyerek- mondta
valamelyik Bergmanné, valamelyik Bergmannénak, miközben ültek egy hatalmas kék esernyő alatt
egy padon rátartian,
két büszke svéd anya,
s nézték, hogy játszik a két svéd gyerek,
   nézték Ingmart, és nézték Ingridet.

Ingmar Bergman meg azon morfondírozott:
- Az hogy lehet, hogy felnőve olyan buta lesz
a sok svéd okos gyerek- és épített a várhoz
a homokból egy felvonhatatlan felvonóhidat.

Ingrid Bergman megcserélte a gólyalábait,
már zsibbadtak kicsit.
- Te Ingmar, az nem lehet, hogy talán
épp ezért nem írnak
a világon máshol sehol svéd felnőtt verseket?

Ingmar, arra gondolt, hogyha ő is felnő,
akkor erről csinál majd hosszú filmeket,
s hogy elkápráztassa Ingridet,
megkérdezte tőle lappul:
- Ingrid, tudod-e hogy a nyúl,
legjobban hol lapul?

Ingrid vette a lapot, pedig csak egy kis szőke volt,
s rávágta ő is lappul:
- A nyúl legjobban az úthenger alatt lapul.
- és nevetve a levegőbe lendült,
s páros lábbal, a homokvár közepében landolt.

- Ez hi-he-tet-len!- üvöltötte
toporzékolva Ingmar- Most oda van
a világon a legnagyobb homokvár
- a homokot rúgni kezdte.
Ingrid meg segített neki, és nevetett, és nevetett.

Ekkor az eső hirtelen zuhogni kezdett,
pedig sütött a nap,
egyetlen felhő se volt egész Svédország felett.

Bergmanné pedig halkan megjegyezte:
- Látja Bergmané, a kapanyél is elsül,
ha Isten úgy akarja.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.