Az én álmom

                                      Süvít a golyó, belém nyilall a fájdalom.
                                      Ott fekszem holtan, mint egy rongyhalom.
                                      Már három napja, hogy "nem élek".
                                      Bűzlik a testem, csontomban féreg fészkel,
                                      De senkit sem csalt ide szagom.

                                      Látom, most anyám közeleg.
                                      Fekete ruha, kisírt szemek.
                                      Befogja az orrát, ahogy rám mered.
                                      Csak néz. Szólok hozzá:
                                      Itt vagyok! Látom!
                                      Felkelek a síri ágyon, megfogom a kezét,
                                      De Ő nem érzi szorításom.
                                      Miért!?

                                      Elment. Sírt.
                                      Fekete emberek, fekete láda, tömeg.
                                      Vajon mit akarnak?
                                      Én nem vagyok már halott! Megfognak.
                                      Élek!! Hisz még az előbb is éltem, láttam!
                                      Koporsó, cella, sötétség. Ez lesz a házam!?

                                      Dörömbölök, megőrülök, végem!
                                      Nem bírom tovább! Sötétség. Tudatlan népség!
                                      Engedjetek ki! Nem értitek! Élek!
                                      Halljátok! Nyissátok ki ezt a csúf fedelet!
                                      Ezek süketek.
                                      Kipp-kopp föld dübörög a tetőn.
                                      Egy élővel több fekszik a sötét temetőn.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.