Feküdni, homokba fúrt
testtel, elnyúlva rétegződött
tegnapok fölött, önmagammal
kapcsolni idő és térhatárokat -
furcsa átmenetként két ősi
alkotóelem között, borzongni
hullámok combjaim közé nyalt
csókjain, tátongó köldökkel
szürcsölni a napot, édes
duzzadással lépni túl saját
határaim, kagyló-álomba
rejtve a pillanatot...
