Utak, városok


1.

Lehetséges dolgokról mostanában egyre ritkábban esik szó.
Például arról, ha behunyom a szemem, majd kinyitom, és olyan
A város, mint november elsején, tele apró fényekkel,
Ami nekem, és neked gyúltak ki… és mert kigyúltak,
Égnek…
Olyan szépen, és nem az elmúlásról, vagy a hintákról adnak tanú –
Bizonyságot.
A város.
Szép. Mert rólad szól, mert mindig is rólad szólt, nem úgy mint
K. híres, de mostanra nem létező utcáival.
K. rekedtre kínlódta magát azóta, de nem létezik.
Megszűnt, mert okkal lett vége.
S bár lehetetlenül, de lázárult, mindennel együtt egy zajos része,
A Mátyástérnek.

2.

És soha nem táncoltam annyira önfeledten, mint veled
Azon az úton, aminek a nevét nem tudom, de nem is fontos,
A tangó volt csak, és hosszú lépései
Összekötöttek,
Elválaszthatatlan rövid lépéseivel____
Mellettünk víz volt, és most
Bakelit.
Te most is úgy nézel rám, és én
úgy nézek rád, mint akkor
Abban az ismeretlen utcában, aminek a nevét nem
Tudom, aminek a neve nem fontos, akkor sem volt az,
Most sem, mert csak te voltál, mert én veled voltam, és
Én hosszúlépéseimmel bevártam, két rövid lépésed___
És tangó.
Itt vagy, és nézel, és én nézlek.
A bakelit lejárt.

3.

és képeket nézel.
Régmúltak,
Gyerekkorod, egy-egy mosolyog,
És te rám mosolyogsz___
A csend a sűrű lombok szégyene.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.