Vakít az éj, megigéz
Minden,amit a vak képzelet szül
Bennünk s lázas hajnalok égi társa
Cserben hagy az
S dőre álom lesz csak tűnő varázsa
A menekülés talmi örömén
Ha túllépsz s nemcsak álmodsz,messzebre érsz
Rőt ágaid
Ki metszi termőre? A vágy?Vagy a kéz?
Megfeszített, mint az íj acélos
Húrja, hogy a mindenségig érj vele
S tűzcsóva légy
Még ködlő füst lesz az álom fényjele
Kapaszkodsz, vakít az éj, megigéz
S magad újra gyúrod a holt agyagból
Hogy több legyél
Mint az ember-arcú földi angyalok
Hiába! Az álom álmokat szül
Nem ébreszt csókkal, ha sírsz, ha könnyezel
Csak hiteget
Minden tiéd, ha elringat s ölbe vesz
Ha üres ágyad, üres vagy magad
Álomra sem hívnak már az égiek
Te őrzöd fenn
Az álmait,-álmatlanul.-mindenkinek
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
