Siratók

Már minden megtörtént veled,
szimpla teknő a nyári ég.
Ezen a tavaszon kapudat
sem festetted újra kékre.
Nem vársz már senkit,
se csukva, se nyitva az ajtó.

Minden értelem halott,
nyírfád föléd nőtt vigyorogva.
Arcok susognak messziről,
karodba kapaszkodnak történetek.
Cafatokban lóg rólad mohó
bolyongásaid kényszerzubbonya.

Kopott gombszemed lesz neked is,
mint anyádnak az utolsó télen.
Megereszkednek melleid, s a boltig
csak húzod magad után jobb lábadat.
Haraggal néz rád az eladó: hogy tehetted,
hogy anyád öreg és halott!

Motyogó kérdés földbe rejt,
szemed helyén folyami kavics.
Te sem vagy kiválasztott.
Különben láthatnád, ahogy csillagos
éjen pici hantként összezsúfolódnak
fölötted a siratók: arcok és történetek.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.