Hegyek

Hegyek vajúdnak tenyeremben.
Degeszre tömött, vigyorgó pofával
körbeszőnek zsibogó történetek.
Szédülök.
S míg feszülő fehéren bolyong vasalóm
és ágyások osztaga menetel a kertben,
néma csúcsok mögé ereszti lassan
vörös ágyékát a nyári alkony.
Kioltja magát, mint rettegésem
az ölelésben.

Te mindig kerülted a kirándulást.
Esténként híradó, film, pizza,
szeretkezés.
Takarót terít rád két kezem, ne lásd,
rejtőzve ingjeid vasalgatom.
Félek, s füstöl a vászon, szaladok
perzselt fehéren a holdezüstbe ki...
Sötéten ébrednek a karikák szemem alatt.
A sarkon túlra feledni indulsz megint,
s ők lopva, lökdösődve, a hegyeket görgetik
nyomodban.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.