Különben minden

A lépés elõtt, mielõtt
még meggondolhattad volna,
már a túlparton láttalak.


A redõny félig lehúzva,
a gurtni kilincsre tekerve,
apám nem hív szerelõt,
nézek ki a rések között,
mintha szemérmes szempillák
közt nézek ki mosolyogva.


Tele markából szórta a
morzsalékot, názírszakálla
himbált a szélben, gondoltam
lefényképezem, aztán el-
rejtettem a gépet.


A hívásod vártam egész nap. Aztán,
mint aki megkukult, nyögtem valami
köszönésfélét. Egyébként semmi.
Különben minden.


Kavicsokat gyûjtött napokon át.
Víz alatt drágakõ valamennyi.
Szárazon gyorsan megfakulnak.
Otthon idõnként elõvette, üveg-
pohárba tette, és vizet töltött, épp
hogy csak ellepje õket. Képes volt
naphosszat bámulni e víz alatti világot.
Aztán, hogy a víz elpárolgott, meg-
figyelte a drágakõ elszíntelenedését.
Végül megunta. Húsz év múlva,
a kertben, a fûnyíró nyeste fûtorzsa
közt találta szétszórva valamennyit.
A reggeli fény meg-megcsillant a
harmatlepte drágaköveken, erõtlen
volt még, tudott földig hajolni.
Késõbb megfakult minden.
A kavicsokat napközben
szedegette össze.


Hajolt a víz fölé csak.
Órákig el tudta nézni
a vízgyûrûk érdek
nélküli vonulását.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.