Megfáradt ember dala
Zsibbadtak már tagjaim
beszédre képtelenek ajkaim
a pusztában megtörve állok
új célt régen nem találok
elszállt feledtem egy élet
perceknek tűntek az évek
nem értem el, mit akartam
így pihenek meg majd a porban
szél fúj felém
új idők céljait s dalait zengi
feltámadnék én
de fáradt szívem már nem engedi
jöjjön az új, de nélkülem
bennem már nincs halálfélelem
eltűnök, mint őszi avar
mit forgószél elhord, felkavar
a szép sem olyan már, mint régen
új csillag nem ragyog az égen
létem már csak fáradt csömör
mélyül már a jó sírgödör
2006. 02. 12.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
