Megfoghatatlanul

Magamba fogadom
a napsugarakat, mozdulatlanul.
Átszűrődik rajtam emléked,
ottfelejtett, üres üvegen.
Rég felszárított cseppjei a múltnak
most újra megtöltenek fájdalommal.
Félek, szilánkosra török.

Anyagtalanul, üresen lebegek
a sötét szoba tengelyén,
mint a visszajáró lélek,
vagy mint a te képed, gyűrött,
fekete-fehér árnyékod a falon.
Akár én is lehetnék, ki felkeres
téged ilyen megfoghatatlanul.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.