Harag

Elgondolkodom sokszor azon,
Hogy milyennek is látlak téged
Elmosódó és komor rajzon
Belső szememmel, mely a lélek.

Néha könnyű, víg perc, mely befon
Hangulatával lágy pihének,
De többször csak mord, sűrű vadon,
Ahol nyoma sincs a zenének.

Hangod vonz, némaságod taszít.
Bár kérdések tömege feszít,
Többször nem adsz semmire választ.

Haragom a hangodért uszít,
Bár csak a néma űrt, mint a sírt
Hallom és lelkem durván lázad.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.