Elhangolás

Hogy élni tudjak, elhangolom magam, pedig
nem emlékszem, hogy lettem volna jólhangolt,
még kevésbé jóltemperált. Így ha egy napon
elmegy a hang, és elmegy, nem engem hantol

el, aki elhantol, csak ami hallható. Mert hang
vagyok, akárcsak ők, a lusta füvek és akaratos
mohák, akik hantomra nőnek majd, akikkel
leszek összehantolt. És bennük visszhangzom

már most is a néma telet, s a tavaszt, azt a vén
kacért, mégis nehéz rájuk hangolódnom. Más
hangokat könnyen ütök meg, szívesen felel

nekik hangulatom, de saját szívveréseménél
nincs idegenebb ütem: a hang, amely elmegy,
sosem lehet senkié, azt a hangot nem halhatom.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Elhangolás (Budapest, 1996)
Kiadó: JAK-Balassi Kiadó