Üdvözlés hava

Tarkón dobott a fájdalom.
Én is it fekszem, a hóban, melletted.
Mi az a piros, ami elüt a fehérben.
És lassan odakúszik valami, a kezed.

Megértettem. Kötőféken folyt a per.
Csak hallgattam, mit dalolt a bíró, nem halltam, s nem felejtem.

"Öreg nők közt, sörhas alatt? Csapos a bort töltsd, ha maradt!"
- beburkolt. Nem hallottam, s nem érdekelt szava. Elfelejtettem mit akart. Tenni s vágyni akart.
Akarta tudni, mit nem tudhat más. Látni, mit csak tapintani lehet. Feküdni ott a hóban,
És várni, hogy rájöhessen, az a piros ott a szájam, és eltűnt a száj és a fehér beburkolt.

Sóhajtás hallatszik és finom sós vízesés. Bögréből ittam, s íze az a piros, mi eltűnt az elébb.
Fönt és lent nincs tovább, kapard elő a hóból a harsonát. De ahogy nyúlnál le érte, hogy megfújd,
Igen, te már hallottad, mit más belőle fújt. Csak keresd, ne a hangot, csak keresd a kezet, mi rajta játszott vala,
Nőttön nő, mi csökkenő, egy crescendo, egy ciripelő tücsök, lába alatt latyak. Ne bántsd, ő neked ciripel.

Vigyázz, ő érted neszel. Lábait úgy sercegi egymáshoz, hogy lehull a reklám a város összes faláról,
Kikapcsol a tévé, s beköltözik a legóvárba a tücsök pereputtya, neki igazi palotára futja! Na de kérem,
Tücsök pajtás, zenéjen még, kérem! Lecsukódik szemünk, nem beszélsz, s én se, kérem, csak még egy kicsit..
És csend, vártuk, míg megszólaltak szőrös lábai megint. Becézték ajkunk, s lámpa nem világított oly fényesen,

Csukott szemünk benne tapsikolt a hóban. Lerogytam, utánad rogytam, s te énutánam. Már nem fáztam, hazudtam,
S lehullt a fájdalom. Már nem hazudtam, fázni volt vágyam, s minden sóhajom. Fázni, hogy érintsem, mi fáj, a másik,
Fájni, mi fázásunkba mállik. Az idő, mint géppuska nyoma nem árthatott nekünk, mert keresztül ment a havon,
Hóvá lettünk nyomában, innét nem megyünk tovább, és kész. Nyeld magadba, hogy őjra lásd  emléked arcán a hahotát.

Töménytelen sok idő, s töménytelen sok élet és erény és bűn és sokminden, mind eltelt és elvegyült, eltemetődött.
Megmaradt az élet és megmaradtál vele, te is, bár, személyesen nem ismerlek, enyészet.
Felvillanyozódik, belétekeredik a sűrű erdőliánok közé karom. Felkúszom, hisz tudod, akarom.
Megérint a tavirózsa. Öntött bronzba mellszoborba és most integet, jó, mint lenni tud a barom.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.