Árnymagammal

Egy végtelen alagút fekete kútjába néztem
Egy alak kiáltott segítségért a sötétségben
Engem szólít, hív, be kell mennem
De úrrá lesz rajtam félelmem

Tapogatózva botladozok a semmiben
Keresem az árnyat, és rájövök hirtelen:
Én magam vagyok az, kit keresek

Én kiáltok odalenn,
én szenvedek odabenn

Én mentem meg magam a kíntól
Visszarántom testem a pokoli hídról

Talán ketten nem félünk visszajönni
De ha elnyelne a mély, nem lennék egyedül
Itt vagyok magamnak, ketten elmerülni
A testembe, a testem benn…
Nincs kérdés, mi felmerülne.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.