immár más vagyok nehéz titkaimmal
magammal hurcollak kesernyés illatod
párája kúszik fölfelé s a ferde
villanyoszlop törzsén messzi
elillan álmaikból mások
fölriadnak szakad az éltető rost és
a kimért távolságból szomorú emlék
szakad tovább gyertyát gyújtok
borongós hangulatom ver üt
embernyi csend rám zárja ajtóit bátor
volt a kezdet s most temetem önmagam
