Lábaidat vész mosolygja

Lábaidat vész mosolyogja
álmaidban mosolyogsz dalolva
Beugrasz az idő kupoláján
Megmaradsz egyszerű pirosság
Tekintesz várva a jóra
Mint felhő fehére néz a tóra.

*
Földindulás, rövid blamázs
Síró kacaj, papírhullás
Az égből, rajtuk semmi
Csak fehérek, galambok
Szárny nélkül, vég
Nélkül beszélnek,
Integetnek, a szellő
Rúgja lágyan őket
Az emberek örülnek
Nekik, ők a papírok
Által élnek, hódolnak
A szélnek, Téged
Maguknak vélnek.

*
Beszélj a benső világ
Bájban úszó bajáról
Bent kintre vált
Barát bánt, bátor
Aki bír, beszédje
Suttogás, beszédje
Kattogás, nem értem:
Zakatolása máshová
Viszi, gőzét sípolással
Máshol ereszti le.
Siet, palástol, robosztus
Még, pakold a szenet,
A mozdony köpköd,
Siet, útja kiszámítható,
Szíve nem száll szerteszét
Halk surrogás kattog szívében
Megrészegül a téli hóesésben
A táj látja őt, ott barangol
Benne, Szellemmé válik
Mielőtt elérne, kitágul
Elnyel, Szemei lecsukódnak
Holnap következik némán
Egy puszi a halántékán.
Lassan, csak lassan, si-
Hu-hu, si-hu-hu.
beindul az élet, a vonat
ban alszanak a korhadt
Falegények, a repedezett
Bőrű vének. Alszik az
Oxigén, megtelít a hűssel,
Maradj itt úgy, hogy siető
Kocsiaiddal a hegyoldal-
ban eltűnsz, de csak
Szemeim elől, leül
A fáradtság, sör,
Spangli, tükör,
Élő kígyó
Tekeredik
Túl a lámpaoszlopon
S díszévé változik
A színes, zöld, sárga,
kék égi-földi
tájnak.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.