Boldog vagyok

Szomorún, félénken gyakran vagyok
Köszörű, kapanyél kaparás torkomon.
Köszörű, keserű mostoha normalitás,
Fecsegés, röhögés, erőszak nélküli brutalitás.

Ilyenkor barátság kegyetlenül elhagy,
Pokoli egyedül, eremben a vér megfagy,
Kotorék, martalék telíti meg szívem,
Beszélni senkihez, és soha semmihez.

De most boldog vagyok, nagyon
Mert van ki beszéljen velem.
Nyugodt marcipán, kotorék helyett,
Telíti meg szíve, és fény.

Szép szavak zsonganak, illatok omlanak,
Orromba, fülembe.
Távol már vad, komoly, fekete füstgomoly,
Közel a légkörben mosoly, megértés -

Mely puha, homokszínű
Vagy törékeny, barna,
De mindenképp társaságra vágyó,
Olyan magamfajta.

Mintha a hangyák párbajt vívnának,
A szalmaszál egy tuskó és ők is tuskóvá válnak,
Örülnek egymásnak, eggyé lesznek.

Kinézni nem érdemes az ablakon
Mi bent van az nyugtató,
Hagyományos és stabli,
Meg nem változtatható, hangulatpótló gyanta.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.