Ünnep

Részvéttel nézem csak, mennyi áldozat.
Hallom a fájdalmas virághangokat.
Lassan a holnapba fárad,
illatosan bágyad,
sok, apró szirom, levél test.
Pici életek múlnak el éppen
ezerszám, ilyen „szépen”.

Szereto és békességes érzésekkel a lelkemben,
mégis mosolygok csak, olyan lemondóan, tehetetlen.
Hisz’ a vakon pusztító butaság is itt van bennem.
Ajándékul Életet áldozón és felszínesen.

Pedig a vonzó fényesség, tudom csak elvakít.
Míg a halovány felho csipkéjével árnyalt szín,
bíbor kékjével derengve festo napsugár,
az égnek csodáját mutatja, igazán.

*Mert van bennem valami szép.
Itt no a szívemben érzem.
Úgy növekszik ez a szépség,
mint egy pici virág,
mely a lelkembe idéz, törékenyen.*

Egy mámorosan kéjelgo sóhajom,
és csodálattól csillogó szemeim,
az Élet ölelo melegét köszönik,
a pillanat öröknek vágyott szerelmében.

*Plágizé: Stephen Donaldson – A Kárhozat Urának átka c. regényébol. Holnap Kiadó, 1990. Budapest.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.