Boldogságos alkonyat

Korai vágyak alattomban beteljesülnének már.
Türelmetlen feszültségben vergodik az árva magány.
Önzo birtoklást kívánna? Vak szerelmet? Talán.
Mégis bizonytalanságban vár ma.
Rabnak lenni fél, hogy fáj.

Elmúló emberpárt látni egymás mellett ülve,
egymás kezét fogva, egymásra nézve.
Ez a varázslat része.
Az életünk, az életem ünnepe.

Egy tiszta éjen, Hold karimája a sötéten,
és csillag pöttyek gombostufeje fénylik az égen.
Aludni térve össze borul és egymásra talál,
a hajlott anyaföld és a bíbor szemhatár.

Beleálmodnak a teljesség érzésének végtelenjébe.
Testi lét nélkül ezer sok életben élve.
Örülve a szándékok nélküli szabadságnak.
Befogadva áramlanak csak.
_

Az élet, ha nézed elvész a lényeg,
az értelem.
Maradnak csak a tények.
De lásd! S majd utóléred, és lelkedbe téved
az érzelem.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.