Helyszín:
erdő, háttérben hegy

Idő: nyári délelőtt, madárcsicsergés,
béke, nyugalom

Szereplők: Borostás, Simaképű

Borostás:    
Egy kivágott fa törzsén ül, csavargó kinézetű, idősebb férfi,
szalonnát, kenyeret eszik, régi, rossz bőrtáskából szedi elő a bicskát, az
ennivalót. Kedvtelve hallgatja a madárcsicsergést.

Simaképű: 
 fiatalabb
férfi, jól szabott öltöny, kezében elegáns aktatáska, meg-megállva jön,
idegesen tekinget széjjel, meglátja Borostást.

                      Tiszteletem, uram.

Borostás: Mi?

Simaképű: Köszöntem.

Borostás: Mit köszönt?

Simaképű: Hogy jó napot!

Borostás: Ja… az van. Eszik tovább.

Simaképű: Mit csinál itt?

Borostás: Eszek.

Simaképű: Azt látom, de pont itt?

Borostás: Pont.

Simaképű: És egyedül van?

Borostás: Ühüm.

Simaképű: Teljesen egyedül?

Borostás: Ki a fene maga? Rendőr vagy pap,
hogy így gyóntatja az embert?

Simaképű: Csak érdekel, hogy… hogy nem fél-e
így egyedül?

Borostás: Körbenéz. Oszt vajon
kitől félnék?

Simaképű:  A félelem néha csak úgy jön
magától, észre sem veszi az ember, és már a nyakában ül. Cipeli, viszi, viszi,
ameddig csak bírja. Beleül a torkába, a gyomrába, a beleibe…

Borostás:    
Hm. A félelem. Na, az enyémbe aztán nem. Kibélelem én jól ezzel a darab szalonnával,
kenyérrel, utána meg iszok egy kis pályinkát… Igaz is, nem kér egy katonát?  Bicskájával a Simaképű felé nyújtja.

Simaképű: Leül borostás mellé a fatörzsre. Nem,
köszönöm. De mi van, ha teszem azt, én körözött sorozatgyilkos vagyok?

Borostás: Maga? Méregeti egy darabig,
majd eszik tovább. Nem hinném, nem úgy néz ki.

Simaképű: Mert hogy néz ki egy gyilkos?

Borostás:  
 Elszánt.
Villog a szeme. Ökölbe szorítva a keze. Maga meg olyan, mint akinek tele a
gatyája. Mint aki beijedt valamitől. Á, maga nem gyilkos. Megérzem én
azt. Befejezi az evést, komótosan visszapakol mindent a táskába.
Pálinkásüveget vesz elő. Iszik egy kortyot?

Simaképű:  
Nem, dehogy! Tudja, én mindentől félek. Meg mindenkitől. A barátaimtól,
a feleségemtől… még saját magamtól is. Észrevettem, hogy kezdtek egyre jobban
eltávolodni tőlem az emberek, hogy egyre furcsábban néztek rám. Néha, ha
hirtelen hátra fordultam, láttam, hogy sugdolóznak mögöttem. Hogy forralnak
valamit ellenem. A feleségem is… Hogy nem jó már a régi franciaágy. Újat
szeretne, nagyobbat, erősebbet. Először megijedtem, lehet, hogy válni akar? Van
valakije? Az a nagydarab, izomkolosszus Béla a szállítmányozási osztályról? Aztán
meg olyan dühös lettem, hogy már magamtól is féltem. Hogy kárt teszek
valakiben. Hát ezért jöttem el… már magamban sem bízom. Most meg megyek, csak
megyek, nem tudom, hova, nem tudom minek, de mennem kell, mert megfulladok vagy
megőrülök… Kiveszett belőlem teljesen az identitástudat…

Borostás:      Az identitás? Hát a fogápolás az fontos,
nagyon fontos. Akármilyen száraz a kenyér, jó foggal el lehet rágni, még a
szalonnabőrkét is.

Simaképű:  Értetlenül ránéz Borostásra. De
mit is magyarázom én magának…

Borostás:  
 Értem én, kérem,
hogyne érteném. A béka segge alatt tetszik most         lenni. Így voltam én is, mikor kijöttem a
sittről. Három év holmi kis lopásért, megveszekedett gyilkosok között. Azalatt
az asszony összeállt a haverral. Na, akkor most mihez kezdjek? Legjobb lenne
megölni egyiküket vagy mind a kettőt. Akkor örökre meglenne a biztos kosztom,
kvártélyom. De nem tudtam megtenni, sajnáltam az asszonyt is, a havert is.
Előtte postás voltam, kirúgtak. No, jól vagyunk mán, se tető a fejem felett, se
munkám. Eljöttem hát ide, az erdőbe, a magányba. Megláttam ott ni, azt a
hegyet, oszt elkezdtem megmászni. Minél feljebb jutottam, annál jobban éreztem
magam. Szállt kifelé belőlem a düh, a keserűség. Odafenn vettem egy nagy
levegőt, és huss, elszállt az én gyilkos 
indulatom. Lenéztem, és nevetni kezdtem. Odafentről minden lenti dolog olyan
nevetségesen csip-csupnak tűnt. Mikor lejöttem, egész más embernek éreztem
magam. Odébb van egy kunyhóm, ott lakom, meg elszegődtem favágónak. Ahhoz nem
kell erkölcsi bizonyítvány. Ezt a fát is én vágtam ki. Megsimogatja a
fatörzset, amin ülnek. Öreg volt már szegény meg beteg is.

Simaképű: Feláll a fatörzsről. Azt
mondja, hogy ott a hegyen megtalálta a lelki békéjét?

Borostás: Hát, így is lehet mondani.

Simaképű: Akkor felmegyek oda én is… Indul.

Közben az ég beborult, a szél is feltámad.

Borostás: Hát, most nem ajánlanám. Nézze csak
azokat a komisz, sötét felhőket! Mindjárt vihar lesz.

Simaképű: Azt hiszi, hogy egy kis esőtől
megijedek? Ideges nevetéssel lépked egyre feljebb.

Borostás:  
 Azért csak
vigyázzon! Ne menjen túl magasra! A villám is mindig a legnagyobb fába csap
bele.

Simaképű:  Egyre hangosabb, felszabadultabb
nevetés. Mindjárt fent leszek! Villámlás, csattanás, csönd.
Szakadni kezd az eső.

Borostás:     
Egy darabig döbbenten hallgat. Fejére borítja szakadt kabátját. Én szóltam...én megmondtam előre...  Kiszalad a színről.

                                                                       
Vége

/Másodközlés. Megjelent: Holdkatlan, 2021. 11. 18./