Jónás Péter : Mindennapi Attilánk

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2828 szerző 36966 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Lévai Attila
  kiút
Új maradandokkok

Vezsenyi Ildikó: Falusi randevúk 1. Első este
Bara Anna: örökség
Szilasi Katalin: utam
M. Szabó Mihály: Mi maradt?
Ötvös Németh Edit: kézimunka
Gyurcsi - Zalán György: Terveim (jav)
Kiss Anna Mária: az össze nem egyezés retorikája
Mórotz Krisztina: Agapé
Berényi Klára: B oldal
Petz György: Pár beszéd
FRISS FÓRUMOK

Gyors & Gyilkos 4 órája
Oláh Imre 5 órája
Vajdics Anikó 7 órája
DOKK_FAQ 8 órája
Vezsenyi Ildikó 10 órája
Mórotz Krisztina 16 órája
Franczen Bea 17 órája
Szilágyi Erzsébet 1 napja
Zsuzsanna Grande 2 napja
Nagyító 2 napja
Tóth Gabriella 2 napja
Takács Éva 2 napja
Kosztolányi Mária 4 napja
Albert Zsolt 4 napja
Ötvös Németh Edit 4 napja
Bara Anna 5 napja
Bártfai Attila Márk 5 napja
Pataki Lili 5 napja
Petz György 5 napja
Szilasi Katalin 6 napja
FRISS NAPLÓK

 Hetedíziglen 2 órája
mix 3 órája
Felvil.levelek (feladó:random) 3 órája
Játék backstage 6 órája
Baltazar 8 órája
Fészek 8 órája
Qui? 8 órája
Bátai Tibor alkotói naplója 9 órája
Párbeszéd a DOKK jövőjéről 9 órája
Seholsincs 10 órája
Gyurcsi 12 órája
Zúzmara 22 órája
Sorrento 1 napja
Ötvös Németh Edit naplója 1 napja
Bara 1 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK

Jónás Péter
Mindennapi Attilánk

Édes Istenem, szeretném hinni, hogy Attilája itt mindenkinek
van. Minden magyar embernek. Egy furcsa alak, láthatatlan,
mégis bőr alatt bizsergő, kopott kabátos, elguruló kalappal.
Mindenhol jelenvaló. Ülünk a munkába vivő buszon reggel, és
meleg lesz a bal tenyerünk. Ott ül valaki a bal oldalunkon és néz
ki a koszos ablakon. Szomorúsága betölti a buszt, mint a szeretet
a szívünket, ha haldokló anyákra vagy árva kisfiúkra gondolunk.
Hangosak vagyunk egy kocsmaasztalnál, és egyszer csak valami
halkságra késztet, elhallgatunk, látszólag minden ok nélkül,
egy heves mondat közepén, befejezetlen gondolatunk függ a
levegőben, mint a szakítás szeretők között, ha gyávák vagyunk
az igazsághoz. Eltölt minket a szégyen, gombóc a torokban,
a félig ivott pohárra árnyék vetül, néma szemrehányás
félresiklott életünk miatt. Valaki nem szeretett eléggé minket,
mi voltunk képtelenek szeretni. Az árnyék Attila, az elhallgatás
Attila, a félig ivott pohár Attila. És persze az félresiklott élet is,
a bűntudat, a szégyen, a félelem, a magány. Kis emberi
tehetetlenségünk, tökéletlenségünk, szeretetlenségünk,
képtelenségünk a szeretetre, az igazságra. Foltos öreg alma,
megbarnult terítő, szirmát hullatott virág, soha nem mosott
buszablak, eltörött cigaretta, elvesztett kabátgomb, meg
nem csókolt lányok, kimondatlan bocsánatkérés, a torokszorító,
elfojtott, titkos gaztettek, hogy számtalanszor nem voltunk jók,
amikor pedig jók lehettünk volna. Attila, Attila, Attila. Ha annyi
szeretet lenne a világban, amennyi Attilának hiányzott, jó lenne
nekünk.

Attilát minden magyar embernek. Panaszkodjunk kevesebbet,
vádoljunk szenvedélyesebben, szeressünk könyörtelenebbül,
fájjunk tisztábban. Akarjuk úgy a boldogságot magunknak,
mint mindenki másnak. Tanuljuk meg nézni, látni és hallgatni
a Dunát. Némuljunk el a vonatokon. Legyünk tisztességesek,
mint a fényesre mosdatott öregemberek, akik kapálás közben
halnak meg. Ne ismerjük a megalkuvást, ha bántanak vélt
igazunkban. Legyen szép nekünk a meztelen testünk. Húzzuk
szemünkbe kalapunkat, ha gyűlik májunkban az idegen anyag,
szűkre húzott szemmel menjünk szembe a szélnek, ne együnk
három napig és nőjön szemünkben virág, mint a kutyatej az
elhagyott gyárudvarokon. Szeressük anyánkat, ha világra szült,
és szeressük, ha nem szeretett minket eléggé, mert ilyeneknek kell
lennünk, ha tudjuk, hogy nincs bocsánat. A meleg a bal tenyérben,
az árnyék a félig ivott poháron, a mindennapi káromkodás a
szájban, az isten, aki nem emel fel, a semmiből osztott kenyér, a
kihűlt vacok a szüleid között a hitvesi ágyban, ahová valaha bebújtál
közéjük vasárnap reggel. Mindennapi Attilánkat add meg nékünk.

Persze nekem is megvan az Attilám. Nem barátkozik, nem szól
semmit, teszi a dolgát. De mindenki az ő véleményére kíváncsi,
mindenki az ő barátja akar lenni. Ha nincs itt, róla beszélünk, ha itt
van, lessük minden mozdulatát, vajon mit szól hozzánk, mi a
véleménye rólunk. Az én Attilám sokat könnyezik, ok nélkül is:
ül a villamoson, néz egy öreg nénit, és folynak a könnyei. Nem
sír, nem zokog, nem ad ki hangot, csak folynak a könnyei. Sétál
a rakparton, kenyérmorzsát dob a halaknak, nézi a felhőket és
folynak a könnyei. Ül egy kőkorláton, himbálja a lábát, és néz.
Csak néz, évmilliókon keresztül. Faágon is ül, diófán, egy
iskolaudvaron, várja a gyerekeket kicsöngetés után, néz, folynak
a könnyei. A kalapját soha nem veszi le, nem szólal már meg soha
többé, hallgat, néz, nagy, bánatos szemekkel, néz őzeket, gyerekeket,
a Dunát, öreg néniket villamosokon, koszos ablakokat buszokon,
vonatokon, felhőket, csillagokat, kocsmák ajtajában áll az ajtófélfának
dőlve, árnyékát a félig ivott poharakra veti, a vonatsíneken gyalogol
éjjel, utcagyerekeket néz, ahogy fociznak, ilyenkor néha csendesen
elmosolyodik, visszarúgja a labdát, aztán ballag tovább, kalapjába
kap a szél, Attila megáll, a kalap visszagurul lábához a lejtőről, Attila
lassan felteszi, a csillagokba bámul fényes nappal is, majd elindul egy
kis hegyi utcácskán felfelé, lassan ballag, csak a hátát látjuk, de én
tudom: folynak a könnyei.

Egy képtől nem szabadulok. Jolán írja, hogy az állomásfőnök Szárszón
letépte a Nagymagyarország-térképet a falról, azzal takarta be a véres
csonkokat. És most úgy érzem, Nagymagyarországot takarja be Attila,
véres csonkjainkat, kis bűneinket, nagy fájdalmainkat, ott az árnyék
minden félig ivott poháron, mert Attilája ezen a vidéken mindenkinek
van, ahogy hulláma a Dunának, hullája a temetőknek, szerelme a
szeretőknek, szeretete az anyáknak, fájdalma a költőknek, öngyilkosa
a vonatsíneknek, anyanyelve a csecsemőknek, bocsánata az
embereknek. Hallgassanak az árnyékok, follyanak a könnyek,
guruljanak a kalapok, mindennapi Attilánkat add meg nékünk és
emelj föl a sárból.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.



Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2020-02-14 09:31 lista
2019-11-21 14:36 nélküled
2019-11-01 10:46 Francesco de Orellana
2019-10-28 10:21 Kosztolányi Mária
2019-10-07 16:11 paricska
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
2018-09-28 23:41 furim
2018-08-27 10:16 Vajdics Anikó -- kedvencek
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2020-02-20 00:05   Napló: mix
2020-02-19 23:59   Napló: Felvil.levelek (feladó:random)
2020-02-19 23:51       ÚJ bírálandokk-VERS: Fekete Orsolya Autoimmun
2020-02-19 23:02   új fórumbejegyzés: Új Gyors és Gyilkos
2020-02-19 21:47   új fórumbejegyzés: Oláh Imre
2020-02-19 21:13   Napló: Játék backstage
2020-02-19 20:56   Napló: Játék backstage
2020-02-19 20:44       ÚJ bírálandokk-VERS: Ötvös Németh Edit hangulati törmelék
2020-02-19 20:40   új fórumbejegyzés: Új Gyors és Gyilkos
2020-02-19 20:32   Napló: Játék backstage