Jónás Péter : Mindennapi Attilánk

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2842 szerző 38692 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Németh Bálint
  Extrasystole
Új maradandokkok

Veres Mária: pillanat
Tamási József: 2023
Zsigmond Eszter: Gondolatok
Vadas Tibor: Fekete koszorú
Vadas Tibor: Ütemre és dalra
Vadas Tibor: Kérdések dísztelen
Albert Zsolt: Éjszakai páncél
Tóth János Janus: pillanatok
Tóth János Janus: Hol az Isten?
Tóth János Janus: Szeptember
FRISS FÓRUMOK

Cservinka Dávid 6 órája
Bátai Tibor 7 órája
Filip Tamás 7 órája
Egry Artúr 16 órája
Duma György 18 órája
Gyors & Gyilkos 1 napja
Valyon László 1 napja
DOKK_FAQ 1 napja
Csombor Blanka 4 napja
Tóth János Janus 4 napja
Szilasi Katalin 5 napja
Karaffa Gyula 5 napja
Tóth Gabriella 6 napja
Vadas Tibor 6 napja
Kiss-Teleki Rita 6 napja
Tamási József 6 napja
Zsigmond Eszter 9 napja
Farkas György 10 napja
Mórotz Krisztina 11 napja
Szakállas Zsolt 19 napja
FRISS NAPLÓK

 szilvakék 6 órája
történések 12 órája
Bátai Tibor 13 órája
Hetedíziglen 14 órája
Janus naplója 17 órája
A vádlottak padján 22 órája
DOKK estek 1 napja
Vezsenyi Ildikó Naplója 1 napja
ELKÉPZELHETŐ 1 napja
négysorosok 1 napja
Minimal Planet 2 napja
Hetedíziglen 2 napja
az univerzum szélén 2 napja
A fény nem publikus 3 napja
PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN 3 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK

Jónás Péter
Mindennapi Attilánk

Édes Istenem, szeretném hinni, hogy Attilája itt mindenkinek
van. Minden magyar embernek. Egy furcsa alak, láthatatlan,
mégis bőr alatt bizsergő, kopott kabátos, elguruló kalappal.
Mindenhol jelenvaló. Ülünk a munkába vivő buszon reggel, és
meleg lesz a bal tenyerünk. Ott ül valaki a bal oldalunkon és néz
ki a koszos ablakon. Szomorúsága betölti a buszt, mint a szeretet
a szívünket, ha haldokló anyákra vagy árva kisfiúkra gondolunk.
Hangosak vagyunk egy kocsmaasztalnál, és egyszer csak valami
halkságra késztet, elhallgatunk, látszólag minden ok nélkül,
egy heves mondat közepén, befejezetlen gondolatunk függ a
levegőben, mint a szakítás szeretők között, ha gyávák vagyunk
az igazsághoz. Eltölt minket a szégyen, gombóc a torokban,
a félig ivott pohárra árnyék vetül, néma szemrehányás
félresiklott életünk miatt. Valaki nem szeretett eléggé minket,
mi voltunk képtelenek szeretni. Az árnyék Attila, az elhallgatás
Attila, a félig ivott pohár Attila. És persze az félresiklott élet is,
a bűntudat, a szégyen, a félelem, a magány. Kis emberi
tehetetlenségünk, tökéletlenségünk, szeretetlenségünk,
képtelenségünk a szeretetre, az igazságra. Foltos öreg alma,
megbarnult terítő, szirmát hullatott virág, soha nem mosott
buszablak, eltörött cigaretta, elvesztett kabátgomb, meg
nem csókolt lányok, kimondatlan bocsánatkérés, a torokszorító,
elfojtott, titkos gaztettek, hogy számtalanszor nem voltunk jók,
amikor pedig jók lehettünk volna. Attila, Attila, Attila. Ha annyi
szeretet lenne a világban, amennyi Attilának hiányzott, jó lenne
nekünk.

Attilát minden magyar embernek. Panaszkodjunk kevesebbet,
vádoljunk szenvedélyesebben, szeressünk könyörtelenebbül,
fájjunk tisztábban. Akarjuk úgy a boldogságot magunknak,
mint mindenki másnak. Tanuljuk meg nézni, látni és hallgatni
a Dunát. Némuljunk el a vonatokon. Legyünk tisztességesek,
mint a fényesre mosdatott öregemberek, akik kapálás közben
halnak meg. Ne ismerjük a megalkuvást, ha bántanak vélt
igazunkban. Legyen szép nekünk a meztelen testünk. Húzzuk
szemünkbe kalapunkat, ha gyűlik májunkban az idegen anyag,
szűkre húzott szemmel menjünk szembe a szélnek, ne együnk
három napig és nőjön szemünkben virág, mint a kutyatej az
elhagyott gyárudvarokon. Szeressük anyánkat, ha világra szült,
és szeressük, ha nem szeretett minket eléggé, mert ilyeneknek kell
lennünk, ha tudjuk, hogy nincs bocsánat. A meleg a bal tenyérben,
az árnyék a félig ivott poháron, a mindennapi káromkodás a
szájban, az isten, aki nem emel fel, a semmiből osztott kenyér, a
kihűlt vacok a szüleid között a hitvesi ágyban, ahová valaha bebújtál
közéjük vasárnap reggel. Mindennapi Attilánkat add meg nékünk.

Persze nekem is megvan az Attilám. Nem barátkozik, nem szól
semmit, teszi a dolgát. De mindenki az ő véleményére kíváncsi,
mindenki az ő barátja akar lenni. Ha nincs itt, róla beszélünk, ha itt
van, lessük minden mozdulatát, vajon mit szól hozzánk, mi a
véleménye rólunk. Az én Attilám sokat könnyezik, ok nélkül is:
ül a villamoson, néz egy öreg nénit, és folynak a könnyei. Nem
sír, nem zokog, nem ad ki hangot, csak folynak a könnyei. Sétál
a rakparton, kenyérmorzsát dob a halaknak, nézi a felhőket és
folynak a könnyei. Ül egy kőkorláton, himbálja a lábát, és néz.
Csak néz, évmilliókon keresztül. Faágon is ül, diófán, egy
iskolaudvaron, várja a gyerekeket kicsöngetés után, néz, folynak
a könnyei. A kalapját soha nem veszi le, nem szólal már meg soha
többé, hallgat, néz, nagy, bánatos szemekkel, néz őzeket, gyerekeket,
a Dunát, öreg néniket villamosokon, koszos ablakokat buszokon,
vonatokon, felhőket, csillagokat, kocsmák ajtajában áll az ajtófélfának
dőlve, árnyékát a félig ivott poharakra veti, a vonatsíneken gyalogol
éjjel, utcagyerekeket néz, ahogy fociznak, ilyenkor néha csendesen
elmosolyodik, visszarúgja a labdát, aztán ballag tovább, kalapjába
kap a szél, Attila megáll, a kalap visszagurul lábához a lejtőről, Attila
lassan felteszi, a csillagokba bámul fényes nappal is, majd elindul egy
kis hegyi utcácskán felfelé, lassan ballag, csak a hátát látjuk, de én
tudom: folynak a könnyei.

Egy képtől nem szabadulok. Jolán írja, hogy az állomásfőnök Szárszón
letépte a Nagymagyarország-térképet a falról, azzal takarta be a véres
csonkokat. És most úgy érzem, Nagymagyarországot takarja be Attila,
véres csonkjainkat, kis bűneinket, nagy fájdalmainkat, ott az árnyék
minden félig ivott poháron, mert Attilája ezen a vidéken mindenkinek
van, ahogy hulláma a Dunának, hullája a temetőknek, szerelme a
szeretőknek, szeretete az anyáknak, fájdalma a költőknek, öngyilkosa
a vonatsíneknek, anyanyelve a csecsemőknek, bocsánata az
embereknek. Hallgassanak az árnyékok, follyanak a könnyek,
guruljanak a kalapok, mindennapi Attilánkat add meg nékünk és
emelj föl a sárból.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.



Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2024-02-01 08:36 l
2024-01-06 21:31 Sokadik
2023-07-15 16:45 Kosztolányi M. szerint
2023-07-10 12:57 Genovéva ajánlása
2022-10-13 10:07 lilis
2022-05-13 09:03 lili
2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
2019-11-21 14:36 nélküled
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2024-03-19 00:11   új fórumbejegyzés: Cservinka Dávid
2024-03-18 23:23   Napló: szilvakék
2024-03-18 22:51   új fórumbejegyzés: Bátai Tibor
2024-03-18 22:32   Új fórumbejegyzés: Filip Tamás
2024-03-18 22:26   Új fórumbejegyzés: Bátai Tibor
2024-03-18 22:15   Új fórumbejegyzés: Cservinka Dávid
2024-03-18 21:21       ÚJ bírálandokk-VERS: Tóth János Janus Hervadó kokárda
2024-03-18 18:12   Napló: történések
2024-03-18 16:55   Napló: Bátai Tibor
2024-03-18 15:44   Napló: történések