Napjaim lapozom.
Áthúzott sorok, szamárfülek.
Fekete kontúros, szikár betűk.
Színesbe fordulna épp a szöveg,
de összefolyik a sárga, a kék,
és lecsorog, ahogy eső-
patakok mossák az ablak üvegét.
Mintha sírna valaki a belső
szobában, ahová száműzte magát.
Fáj, mikor szürkébe fordul az idő.
Elmosódik a tér,
s a nappal az estével összeér.
