Ötven centi

Ahogy a konyha megváltozott akkor,
tíz év után, pedig nem is történt semmi;
csak észrevetted azt, hogy valahogy
mások lettek az asztalok, a székek;
talán nem is tudatosult benned
a kényelmetlen, fojtogató érzés,
hogy az elérhetetlen, isteni magasból
hogy lett minden egyre kisszerűbb;
évek múltán hasított beléd csak,
hogy mostmár látod, mit rejt a felső szekrény,
s a szétszórt tárgyakat is mind, az asztalon.
Hogy ötven centi, tényleg csak ennyi kellett,
hogy ifjúságod havas hegyláncaiból
(ahová megtisztulni, meghalni,  újjászületni jártál)
tájkép legyen, glóbusz, végül hógömb
egy öregedő ember poros vitrinében.
Giccses, szomorú kis csecsebecse; talán mindegy is,
hogy megőrzöd, vagy a falhoz vágod.
Mégis marad, mint a többi, finom mívű csalódás:
törékenyen, mint testedben a csontok.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2020-06-29 10:10:25
Utolsó módosítás ideje: 2020-06-29 22:17:34