Perpeetum immobile
Sorsokat tagoló szóközök a sírok.
Feledéseinket bontják darabokra.
Álarcot növeszt a hiány, bárkiét.
Nyomnak, ha lehet, helyet
hagyok: másnak. Elhasznál lassan
a balga lét, míg alszik mesterem,
s a levelek, mint önfeledt rókalepkék
táncolnak revüt a halálnak.
A végtelen kézből nem
fotózható. Füstté vakuzott
szellemek ülnek a kőre,
csak ők tudják; a temető
ölelő, jó anya. Táplálja azt is,
ami véges, és a felbomló rendre,
mint hűséges gondnokok,
férgek ügyelnek ficeregve.
Előttem jársz vagy én előtted?
A sorrend nem számít, a talaj
alatti testek, boldogabb feledést
keresnek, csupán az idő vés
magára újabb strigulát. A megváltás
summája nincsen szabadalmaztatva.
Séma csak arra van, aki szeret.
Kivéve, ha korán hagy magadra.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2018-11-01 11:39:17
Utolsó módosítás ideje: 2018-11-01 11:39:17
