Megint csak este lett,
csípős sötét csorgott
az ablakra, gyepre, dérre;
csonkolt vadbodzaágra.
Hétköznapiság lüktetett,
mint teremtés utáni fájás
tündökölt elevenen és tisztán,
akár szentségtartóba ejtett
színarany gyűrű, akár a kisgyermek
száján kibuggyanó anyatej;
szűz lánykaként sírta el magát
valami istentelen béke.
