Kerti zene és pásztordal (Arany titkos füzetéből)


Táncolni nem tudok, be’ kár,
zenéhez aligha értek,
kertemben metszem a rózsát,
illatát, hangját tenéked.

Évszakok seregest jöttek,
megnyíltam minden virággal,
tekintetedet kerestem
örökös sziromhullásban.

És íme fehér a kert már,
a báli szezonnak vége,
egykoron kipirult szívem
végülis kormosra égett.

Tamburám makacsul tartom,
topogok, nézek az égre,
nyílik a nap, jön az alkony,
békémet meglelem végre.

*
Fülemile, bús gerlice
mind szerelemre született.
Én se születhettem másra,
szívem feltámadására.

Ameddig a szemem ellát,
szerelemtől hangos a táj;
lenn a béka, fenn a gólya,
más annak itt, ott a módja.

És a szúnyog, bögöly bőven
emberre meg marhabőrre,
forró vértől részegülten
szerelmesen összegyűlnek.

Milyen más, ahogy én érzek,
téged akarlak egészen,
leterítem a subámat,
rajta szívem, ide várlak.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-10-22 19:40:17
Utolsó módosítás ideje: 2017-10-22 19:40:17