Holdhomály



Tükrére világít a hold,
az ő tükrébe, apját látja,
az arca sivár, merev,
indulatnak nyoma sincs
rajta, lecsapolták az
állandó gyötrelmek.

Megbabonázva figyeli:
kettőzött  erővel tér
vissza az iszony, amikor
látja, apja farkasszemet
néz tükörképével, lassan
felemeli a pisztolyt: ─ ha
anyád belészeret, tudod,
mi a kötelességed! ─  a
tükörre lő.

Minden erejét össze kell
szednie, minden erejét,
érzi, amit álmában szokott:
futni akar, nem bír mozdulni
a helyéről.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-04-18 15:29:42
Utolsó módosítás ideje: 2016-04-18 15:29:42