majdnem

Lepakoltunk a gangon a gyerekekkel.
Csönd volt, nem jött elénk. Mint mikor egy ölelés,
amit eddig ingyen megkaptál, nem jár többet.
A szobában találtam rá, egy fotel mélyén,
óriási képernyő előtt. Hátulról nem látszott  
belőle semmi. Fölé hajoltam. Csonttá
soványodott utolsó találkozásunk óta, épp,
mint a ráktól halála előtt. Belém nyilallt,
hogy megint meg fog halni.Hol fáj? A szemem,
mondta. Szemrák. A fél arcát sapka takarta,
nem mertem alánézni. Paprikás volt az asztalon.
Egy személyre, nyilvánvalóan nem várt. Pedig
azóta nem éreztem olyan illatot, mióta meghalt.
Öregszem. Ő néz rám a tükörből, az ő mellei,
lába a testem. A valóságot élhetővé nyújtom:
tőle karomban a mozdulat. Paprikást teszek fel.
Majdnem ugyanaz.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-01-06 19:47:30
Utolsó módosítás ideje: 2016-01-06 21:59:50