Pásztoróra

Nélküled úgy vagyok, mint ki nem vagyok,
Benéztem magam –  a Barbie-angyalok
Röptét figyeled, és észre sem vetted,
Amikor a húsvér nőd rád nevetett.

Megidézett arcod képe rettenet,
Közös múltunkban barangolok veled.
Félbevágom tested, eztán torz legyen, –
Szépséged ne lássam – az nagy kegyelem.

Szívem törte szégyen – tőled jött pofon, –
Pásztorórát adtál egyetlen napon.
Ez maradt a jussom: röpke délután,
Hagytalak futni, okosan (vagy bután?)

Néha még felködlesz: mostoha emlék.
Csak egy tollvonás, hogy többé már ne légy.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-01-02 17:29:34
Utolsó módosítás ideje: 2016-01-02 17:33:29