Kártyavár

Mily dicső, szépséges Kártyavár,
Építjük hosszú éveken át,
Építjük sorról sorra,
Lassan, kérdés nélkül, elfogulva.

S reméljük hogy egy szép napon,
Felépül és miénk vagyon.
Stabilan áll majd mint a kőtömb,
Melyet évezredek vaskos foga őrölt.

De elfelejtjük miből vagyon,
S folyton csak építjük vakon,
Fiatalon kezdjük, dolgozunk nagyon,
Kérdések nélkül, mint egy őrült majom.

Időt nem sajnálva, napról napra,
De nem vesszük észre, mekkora csapda,
Hisz az élet elmúlt, de mi maradt vissza?
Mennyit láttunk belőle, hol van a kőszikla?

S ha már így életünket, feláldoztuk vala,
Felépült-e a vár, biztosan áll fala?
Felépült az bizony, de a talaj laza,
S elmúlt az élet, minden szép pillanata,

De elfeledjük amíg vagyon,
Élvezzük, s feléljük vakon.
Nem gondolva arra nagyon,
Mi lesz ha már nem őről a malom?

Mi lesz ha majd összedől a vár?
Ha majd meglazul az elkorhadt váz,
Ha majd kidől alulról az ász,
S vele együtt kártyák ezerje száll.

Akkor jövünk csak rá, majd az igazságra.
De jaj késő lesz már, hisz elúszott a gálya.
S mi rossz falnak, támasztottuk a létrát,
És az lassan, halkan, kiásta a sírját.

2015.10.23.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-11-16 22:48:28
Utolsó módosítás ideje: 2015-11-16 22:48:28