Megárvult gyámkövek

1

fátyolketrec szétrezgõ lakatpermet
kellékeken elködlõ rejtekírás
vaktükreim lakatlan ünnepelnek
madárhavazásba kezd a kihívás

a gond-jelekre kirótt kárperecet
létemre kattantja rá a bajvívás
napfényesre kopom a hõsszerepet
melynek nem bókol horgolt hamisítás

már arcomon menetel az andezit
lemondás tapsol neki rag kása rím
az ige-alak hígul rõt eséllyel

kígyókazalra szórom a konfettit
a tûztánc lepkeszemû tisztásain
bõrhinta köröz õrült sebességgel


2

bõrhinta köröz õrült sebességgel
a szakítópróbákba bódult korban
az értelemnek aki teret kérlel
holt határokra koppan megszabottan

a kristálycsipkés mélybe szálló fénnyel
az igazság méhburka vele loccsan
mérlegünk hûvös nyelve mégse tér el
vigyázhattam volna rá szebben jobban

csupasz gyökereimig hánt az élet
vállamon csalánt dobog a hótarisznya
koholt kohók zajfüstje ünnepeltet

karmos földbe öltözik minden képlet
cseng-bong a dallam le föl oda s vissza
hûs hajamba tûzik mit végkegyelmet


3

hûs hajamba tûzik mit végkegyelmet
örök viszontlétüket a fogalmak
hozzám hamvasodnak a nincslõ kelyhek
görbületén a gondos diadalnak

tévedéseim míves szárnyat vernek
a folyosón elforgó pillanatnak
az elrendeltben lelni meg a rendet
a vasfüggönyök mindent betakarnak

költõ-cókmók fecsegõ kedvû fodrok
vigasztalnak vereset kongó órán
s tovatûnnek az íves ébredéssel

hasznot kotornak már a felhõbolyhok
míg átlabdázom testem európán
rejtjeleim megszórják éles éggel


4

rejtjeleim megszórják éles éggel
a szélvészként elhabzó hangszórókat
harangszóra havazó édes éjjel
ringatja a rosszakat és a jókat

dolgaim szótlansága dúsan ével
a messzeség pelyheit általában
megsokszorozza csöndje elegyével
órák hûlnek múlásuk arányában

a világosság cserfes valósága
önmagába tér vissza mint ragyogás
nem hódol be egyenre nyírt cseleknek

megjuhászodik lassan látországa
s körüllobogja verses tintagolás
a már kimondhatóvá hûlt szerelmet


5

a már kimondhatóvá hûlt szerelmet
öltöztetem kényalkuk lepleibe
képelemek osztódnak gyülekeznek
szemtanúk a tanulság erdeire

fényjátékok zajhálók feredeznek
halódik a természet észveszítve
mementója mindannak mit kergetnek
önnön térképén fekszik kiterítve

nemlétünk mezsgyéjén köd füstölög
külön létében többé egyesülve
tégelyesedik minden próbatétel

felszárnyazott vén szentély von üstököt
s zuhan iránytalanná nehezülve
léptem üres ütemben égdegél el


6

léptem üres ütemben égdegél el
korom ha vak parancsnak talpra roggyan
búvok érben didergõ szó-katéter
a radioaktivált máglyadombban

amíg koszorúba köt majd az éber
enyészet eme elém hullt távolban
csillagcsodák helyett az oktaéder
mozdulatlanság hûvös árnya horkan

jeltelenné bomlik a gyûrött irkás
vándorünnep a végsõ lét étlapja
nyers késverejték szirmos viasztermek

titok alatt bezúzott fej vagy írás
húst és vért alít a vas vasárnapja
ha álarcom hõálló kertbe dermed


7

ha álarcom hõálló kertbe dermed
megkondítja kondáit az õs rögvész
a kín megszületetlen tervet terpeszt
trágyából emelt tornya az örökrész

rajba riadja magát aki elmegy
aki marad az pököd és fütyörész
túlharsongja a szulák összes elved
a hátasország nem több mint függõ rész

elfehérlett féligkész tiltótáblák
az atomkor holdtája arcraszárad
zabláival riasztgat némely kétely

lélek-ágyam megvetik illó ábrák
egy idecsobbant csodás ûri állat
kacérkodik túlpörgõ csöndtekénkkel


8

kacérkodik túlpörgõ csöndtekénkkel
s szál éhészmaszkban környez a szánalom
nehezemre esik ég- és légvétel
utunk zászlait újfent megszabdalom

könnyû versenyre kelni vert erénnyel
bebábozódva vagyok nagyhatalom
ott nem terem sem haszon sem bevétel
ahol a halál arcát kitakarom

bûvkörei peremén egyensúlyoz
a gravitáció láng- s vészkiáltón
a végtelen mindenség tej- s mézéhes

színeket pislál nyúzott hangszert húroz
elhallgattam mi az én elhívásom
a bizonyság szerében vagyok vétkes


9

a bizonyság szerében vagyok vétkes
elrongyoltak idegen kedvek kények
bár tudják hogy gyuhintott idõm zsémbes
kényeztetnek felréslõ kis remények

felségjel nélkül húznak tova fémes
strófáim hangtompítós röpke gépek
az álló felhõk fölött de lám méges
megtanulták látni a vaktöltények

bevarrt ejtõernyõvel hullnak alá
kifogyhatatlanul a töklámpások
vétkük a célkörökre összpontosul

téve a háládatlan éjt nappallá
kigyúlnak mind az égi angyalgások
mezemen a hattyútáj túldomborul


10

mezemen a hattyútáj túldomborul
premier plánban bong a bontakozás
békétlenkedõk vértes hada vonul
líg-lóg számos mellékes vonatkozás

a megváltással járhatsz jól s pórul
pokolban mennyben drága a lakozás
a hit nyirettyûjén új húr kondorul
morzézza az örömhírt a fakopács

íratunk magunkról friss fantomképet
kémlelõlyukak elõtt lótunk-futunk
a felperzselt tejutat panyókára

vetve gyorsítva léptet és léptéket
nagyon félrenézett most a mi urunk
bámészol a páfrányos ölû vágta


11

bámészol a páfrányos ölû vágta
fordulóit a kezdet és a végzet
már kikövezte s agyba fülbe mászta
az elmúlás alapos munkát végzett

a falra hányt korsókat mind elásta
belengi az oktalan barka képzet
s alig bosszantja az a néhány szálka
mit fordultán elvétve egy-egy kép vet

a költõ csak reményli hogy testhulltan
majd jogosult lesz külön kegyelemre
ha kapott osztályzata elégséges

egy fekete lyukban majd összehuttyan
az agyvilág táguló egyeteme
a rút csontbuborékú tájban ékes


12

a rút csontbuborékú tájban ékes
templomaink alatt sok az alagút
ki tudja merre merre visz a véges
setét mire csápjait megszaladjuk

távolba vész nyarunk a verõfényes
a tudhatatlant tárjuk tapogatjuk
mígnem megjelöl és az égszínkékes
lágy semmibe lök ama ûrkatapult

felhökken a soványdad kiterjedés
az üdvösség titkait itt ugratja
nékünk az isten is ezt szánja sorul

üllõit ütögeti a teremtés
életre kél a szikkadt bokor rajta
megértés fürtösödik s lombba borul


13

megértés fürtösödik s lombba borul
a város koronája kurvák s latrok
somolydulnak bujállik a kor korcsul
választott s kötelezõ gyakorlatok

füstölgik gyámköveit míg túlcsordul
a hûség habaréka s ti marattok
anyarögbe nyilazva lõve orvul
orcátokon arató- s munkadalok

menetelik az újabb kerge refrént
csubogja régi vedrét a nyílt cseber
a messzeség bõrébe bújik bája

szõrlünk színekbe száradt ecsetekként
üvegfarkas szájában dongó eper
a folytatás világunk ünnepfája


14

a folytatás világunk ünnepfája
feloldódom perdülõ oltalmakban
suhol a pont s a vesszõ paripája
az írásmenekítõ kosarakban

a kimondhatatlanság rokolyája
langallja körzõ táncát báva lábbal
a százlátó betûrend bepólyálja
a hétközi napokat rímmel-ámmal

a korhely segélymunkás kór-helyén áll
a pusztulásba puszta kézzel fordult
megrepedt lépe rejtett csizmát kerget

a balkán ostorhegye míg bõrén szánt
végsõ szétszóratása felcsikordult
fátyolketrec szétrezgõ lakatpermet


15

fátyolketrec szétrezgõ lakatpermet
bõrhinta köröz õrült sebességgel
hûs hajamba tûzik mit végkegyelmet
rejtjeleim megszórják éles éggel

a már kimondhatóvá hûlt szerelmet
léptem üres ütemben égdegél el
ha álarcom hõálló kertbe dermed
kacérkodik túlpörgõ csöndtekénkkel

a bizonyság szerében vagyok vétkes
mezemen a hattyútáj túldomborul
bámészol a páfrányos ölû vágta

a rút csontbuborékú tájban ékes
megértés fürtösödik s lombba borul
a folytatás világunk ünnepfája


(1996)





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.