otthon, Auster

Az otthon az, ahol elférek. Mint egy
Paul Auster regényben. Régebben
azt hittem, a kulcs az, hogy elfogad,
miután szívig ért a tekintet. De nem
kell eljutni a vágyak kerítésén túlra.
Elég megállni egy híd korlátjára dőlve
és hagyni, hogy amint a fák arany
koronáján a nap áthatol, bennem is
láthatóvá váljon az erezet. Itt csak
magamat játszhatom, ez a hely
azoknak, akik minden sanszukat
eltolták és illett volna meghalniuk
inkább. A táj idegen, de ki nem 
lakoltat. Nem tévedésből és még
csak nem is figyelmetlenségből,
mert lát. Nem bánom, hogy a nyomát
majd rajtam hagyja. Sok jóra ne számítsak,
de ettől kezdve velem történik minden.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-08-25 06:37:47
Utolsó módosítás ideje: 2015-08-25 09:07:49