Inverz

Hajnali vad kutyákkal bíbelődöm,
mióta veled és így lakom.
Út, ismeretlen, buszmegálló,
lomhán elmálló sóderhalom.

Már egyre biztosabb a reggel,
megérintem azt a jó körtefát.
Fogódzom másik kezemmel,
ne rántson vissza ős-tompaság.

Estére kéményfüstbe olvad
száz kandi árny, holdkönny csorog.
Jövök már. Mellkasomba bújva
rugdalja szívem buzgó angyalod.

Száműzve kettő vérehulló fecske
fűre, harmatra ájulva lassan,
neked feszülni, maradni fekve,
kinyitva mindent, hogy megmutassam,

kíméletlenre írom úgyis,
legyen késleltetett a terv, ha megdől.
Mímel egy csonka vers, nem ömlik.
Régen hányingerem lett ezektől.

Most tenyerem éle fénylik,
udvarra inverz templomot simítok.
Visszáján szürkére hűlt helyünknek
zsendüljön tornyos, tiszta birtok.

Ha valaha mégse vársz majd,
tagadom lelkemet, hazámat,
s egy előírt, pontos induláskor
élesre fent pallos-kezemmel
hasítom félbe körtefádat.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-12-27 15:11:58
Utolsó módosítás ideje: 2014-12-27 15:11:58