Feljön a Hold...

Feljön a Hold, fényén át megbotolsz
Tőlem, szent tűzisten, szívedből elkotorsz
Halál és rejtelem, kuvik szól, sejtelem,
Poszméh a virágra száll, didereg a száj.

Múzsák közt néma vagy, indákból kiszakadsz,
Rombadolt óceán, terebélyes szív leránt.
Pókoktól övezve, megtalálod másik magad,
Te vagy az odaát, te vagy a mágikus hant.

Ölel a te vagy tényleg. Megismer a tartás.
Most elcsitulsz. Behúzom álmaim. Ugrok.
Te végre mégis a lakmuszpapír vagy nekem
A negatívjaimból készült fotómontázs.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.