Nappalok, éjszakák

Mindig hazavárt, ha beesteledett.
A hiány nappal elviselhetőbb.
Nem számolgatta soha a sebeket,
amitől fájdalma lett egyre több.

Míg vele voltam, -gyerek- nem hiányzott.
Lógtam rajta, mint ágon a levél.
Belé ivódtam, s ő tőlem virágzott,
ott voltam törzsén, hajszálgyökerén.

Most én várom vissza, -mintha el se ment
volna- s alkut kötök a sötétséggel.
Ejtsen rajtam éltető sebeket.
Nappalokkal fizetek meg érte.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-10-14 13:18:58
Utolsó módosítás ideje: 2014-10-21 15:52:13